Baleset

Két autó frontálisan ütközött, a balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek

Balog Zoltán: A magyar kereszténység erejét fejezi ki a Szentatya hazánkba látogatása

Az egész magyar kereszténység erejét fejezi ki, hogy a római katolikus egyház vezetője április végén hazánkba látogat – mondta Balog Zoltán, a magyar református egyház zsinatának lelkészi elnöke az M1 Ma Reggel című műsorában.

A református püspök előrebocsátotta: a reformátusok idén is lehetőséget kaptak arra, hogy találkozzanak a Szentatyával. Mint mondta, a 2021-es találkozóról nagyon jó emlékei vannak, és arról is beszélt, hogy egy alkalmi kamarakórussal áldást énekeltek Ferenc pápának.

„Ferenc pápát a legutolsó (magyarországi) látogatásakor az ökumenikus légkör, az egyházak közötti testvériesség volt, amely a legjobban meghatotta”

– idézte fel a zsinat lelkészi elnöke.

Kapcsolódó tartalom

A nagyhétben járunk, amely a reformátusok számára kiemelten fontos ünnep. Magyarországon 2017-ben döntött az Országgyűlés arról, hogy a nagypéntek legyen munkaszüneti nap – tette hozzá.

Balog Zoltán a nagypénteki munkaszüneti nappal kapcsolatban elmondta, sokan örülnek annak, hogy az ünnepek előtti utolsó napon nem kell munkába rohanni, hanem el lehet gondolkodni a szenvedés értelméről. Egy temetésen, amikor egy halottól elbúcsúzunk, valamennyire ünnepként éljük meg, mert benne van a hála – magyarázta.

„Ha egy életért, amely elmegy, hálát adunk, akkor rögtön megértjük, miért kell Jézus haláláért hálát adni. Hiszen mi ennek a halálnak köszönhetjük a szabadulást a bűnnek a rabságából, azt az életet, amelyben öröm van”

– hangsúlyozta Balog Zoltán.

Kapcsolódó tartalom

A református egyházi zsinat lelkészi elnöke kifejtette: a húsvéti ünnepkört övező csöndben olyan gondolataink lehetnek, úgy találhatunk magunkhoz és Istenhez oda, hogy abból aztán igazi húsvéti öröm lesz. Reményét fejezte ki, hogy az ünnep nem csak a fogyasztásról fog szólni, hanem arról, hogy az életünk egy olyan ajándék, amelyet Istennek köszönhetünk.

Kiemelt képen: Balog Zoltán, a református egyházi zsinat lelkészi elnöke (forrás: M1/MTVA)

Ajánljuk még