Aktuális

Mutatjuk a hét legszerencsésebb hat számát

Útmutatást és bátorítást is ad majd a pápa a fiataloknak Budapesten

| Szerző: hirado.hu
Ferenc pápa április 28-án érkezik Budapestre és 30-ig lesz Magyarországon. Látogatásának csúcspontja az április 30-ai, vasárnapi szentmise lesz a Kossuth téren, ahová tízezreket várnak. A Szentatyával való találkozást szerte a Kárpát-medencéből várják a fiatalok.

 

A tanórán és azon kívül is minden a pápalátogatásról szól az M1 Híradó riportjában bemutatott nagyváradi Katolikus Líceumban.

Több osztály is jelentkezett a zarándokútra. A diákok legfőbb vágya, hogy személyesen is találkozzanak a Szentatyával.

„Minden fiatalhoz el kell érjenek a Szentatya szavai, a közvetlensége, hogy minden fiatal megtapasztalhassa azt a hitet, hogy minden keresztény életében ott legyen az a hit, Jézus követése, és hogy Jézus tanítása szerint éljünk”

– mondta Seres Enikő Alíz.

Csak ebből az iskolából 50 fős busz indul Budapestre. Az iskolalelkész szerint ez életre szóló alkalom mindannyiuknak.

„Ami egészen új dolog lehet, hogy a pápa olyan kérdésekre fog válaszolni amit a fiatalok tesznek fel, ami a fiatalokat érdekli. S ő erre választ próbál adni, valamit próbál útmutatást adni a fiatalok számára, bátorítást adni”

– mondta Orosz Roland, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum iskolalelkésze.

A csíkszeredai katolikus gimnáziumból 25 fiatal várja türelmetlenül az utazást. De olyan sokan érdeklődnek, hogy valószínűleg újabb buszt is kell majd rendelniük.

„Akarunk menni, hogy kapjunk egy új eligazítást, biztatást, megnyugtató szavakat most ebben a zűrzavaros időben, szóval szükségünk van erre az erkölcsi útmutatásra és támaszra”

– mondta Simó Gáspár, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium lelkivezetője.

Ferenc pápa április 28-án érkezik Budapestre és 30-ig lesz Magyarországon. Látogatásának csúcspontja az április 30-ai, vasárnapi szentmise lesz a Kossuth téren, ahová tízezreket várnak.

A pápalátogatás eseményeit a közmédia csatornáin is követhetik a nézők és a hallgatók. A budapesti látogatás minden részletéről beszámolunk. A közmédia célja, hogy a Szentatya napi tanításait közelebb hozzák a nézőkhöz és a hallgatókhoz. Ebben segítenek majd az MTVA műsorai.

Barlay Tamás, az MTVA műsorvezetője kiemelte, fontos a ráhangolódás Ferenc pápa érkezésére: erre külön vallási dokumentumfilm-sorozattal készülnek.

„Ahhoz, hogy talán jobban képbe kerüljünk, hogy mit jelent az, hogy Vatikán, a Szentszék, ki a pápa személye, a mindenkori pápa személye, mi az ő jelentősége, ezért készül a szintén Krisztus a jövőnk címet viselő sorozatunk, ez majd húsvéttól lesz látható esténként a Dunán, az M1-en, meg az M5-ön is, meg a Duna Worldön, ez tizenöt darab öt perces kisfilmből áll” – mondta Barlay Tamás.

A pápalátogatásról készülő valamennyi műsor felkerül majd az internetre. Így bárki visszanézheti ezeket a tartalmakat később a közmédia online felületein is.

A kiemelt képen Ferenc pápa (Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini)

Ajánljuk még