Időjárás

Sapka, sál, kesztyű, télikabát: fagyveszély várható a következő napokban

Novák Katalin: az iskolát a diák, a pedagógus és a szülő egysége alkotja

Az iskolában három dolog egységére van szükség, a diák, a pedagógus és a szülő egységére – mondta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton a Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciájának záróünnepségén, díjátadóján Gödöllőn.

Kifejtette: szükség van a tanárra, aki a diákra figyel, őt helyezi középpontba, a diák hosszú távú érdekeiért dolgozik. Szükség van olyan diákokra, akik a tehetségüket szorgalommal egészítik ki, valamint olyan szülőkre, akik ott vannak gyermekeik és a pedagógusok mellett. Ezt a hármas köteléket nem szabad megbontani sem érdekérvényesítéssel, sem nem megfelelő szabályozással – hangsúlyozta.

Kapcsolódó tartalom

A köztársasági elnök kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia korában az a jó iskola, amely egyszerre őrzi a régi, nemzeti, hagyományos kulturális értékeket és használja az újat, a technológiát, modern ismereteket, módszereket. Az a jó iskola, amely progresszíven oktat és konzervatívan nevel egyszerre. Ilyen iskolákra van szükségünk Magyarországon is – mutatott rá.

Felhívta a figyelmet a Stipendium Peregrinum ösztöndíjra, amellyel a felsőoktatásban résztvevő tehetséges hallgatóknak nyílik lehetőségük külföldön tanulni a világ legjobb egyetemein.

Mint mondta, akkor is jó magyarok tudunk maradni, ha a világot járjuk, ha a világ más részein is szerzünk tapasztalatokat, ott is bővítjük tudásunkat. Más érzés a Kárpát-medence gazdagságára rácsodálkozni visszatérve a világ más részeiről

– mutatott rá.

Elmondta, hogy jelenleg az ösztöndíj A-komponensére van lehetőség pályázni, amely többek között a felvételi folyamatokhoz, nyelvvizsgához, utazási költségekhez nyújthat segítséget.

A köztársasági elnök szólt arról is, hogy milyen fontos dolog kérdezni, válaszokat keresni és találni. Mint mondta, kérdezni nehéz, s ha valaki mer kérdezni, az már önmagában is bátorságra vall, de az is nagy dolog, ha valaki meghallja és meghallgatja a válaszokat.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Novák Katalin még család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként a napközis Diabétesz Erzsébet-tábor résztvevőivel beszélget a budapesti Domokos Pál Péter Általános Iskolában, 2019. július 8-án (Fotó: MTI/Mohai Balázs).

Ajánljuk még