A Dal 2023 negyedik adásában újabb tíz előadó mutatta be versenydalát szombat este.
Kapcsolódó tartalom
A DAL 2023 negyedik válogató adásának továbbjutói:
Berki Artúr – Végtelen Harc
Kocsis Tibor – Szükség van rád
Mocskonyi Dörgő – Most is ott a parton
Potatopatch – Színes Film
TITÁN – Éjféli járat
A negyvenes mezőnybe bekerülni már rangot jelent az előadóknak, de a versenyzőkre újabb kihívások várnak, a dalok élő adásban méretnek meg, és fordulóról fordulóra más hangszerelésben mutatkoznak be. Míg az elődöntőben akusztikus feldolgozásban, addig a döntőben már szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szólalnak meg.
A válogató adásokban tíz-tíz versenydal hangzott el, amelyekből adásonként öt jutott tovább az elődöntőbe.
A show-műsor idei házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre szombat esténként 19:35-től várják a nézőket. A rangos zenei versenyen Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter értékeli a produkciókat, melyek között már ott van az év dala.
A győztesről idén is a közönség dönt. A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jutott tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből már csak négy-négy dal kerül a döntőbe, és ezzel közelebb az Év Dala 2023, valamint a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 címhez. A győztes dal előadója – az Év Dala 2023 cím, illetve a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.
Kapcsolódó tartalom
Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát! Kövesd A Dal Facebook- és Instagram-oldalát, a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáját, valamint Adal.hu-t, hogy ne maradj le semmiről!
A Dal 2023 – március 11-től szombatonként 19:35-től a Dunán!
A Dal a tiéd!
Kiemelt kép: Egri Péter énekes, gitáros, dalszerző, Mező Misi énekes, zenész, a Magna Cum Laude együttes alapítója és frontembere, Wolf Kati énekes, dalszerző, Ferenczi György zenész-énekes, a Rackajam együttes alapítója, a zsűri tagjai A Dal 2023 televíziós show-műsor negyedik válogatóján, 2023. április 1-jén. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)