Baleset

Három kamion ütközött össze, az egyik járműbe egy ember beszorult

Udvardy: Krematóriumok égtek 1947-ben Európa közepén

| Szerző: hirado.hu
Napjainkban igen kevesen tudnak arról a két tömeggyilkosságról, amelyet 1945 júniusában és júliusában követett el magyar és német polgári személyekkel, köztük rengeteg gyermekkel és idős emberrel szemben az újjászerveződő csehszlovák állam hadserege. A hirado.hu munkatársa egy (fődíjat nyert) dokumentumfilmben és egy dokumentumkönyvben is utánajárt, az oknyomozó újságírás módszereivel a történteknek. Udvardy Zoltán a Kossuth Rádió Az este című műsorának vendége volt.

 

„Két tömeggyilkosságról van szó, melyeknek emléke – bár

1945 és 1947 között a magyarországi sajtó rendszeresen beszámolt a pozsonyligetfalui táborról

– teljesen törlődött a köztudatból” – jelentette ki a Mező Gábor által vezetett műsorban Udvardy Zoltán.

A beszélgetést itt hallgathatja vissza

Aggastyánok és csecsemők a meggyilkoltak között

A közmédiánál dolgozó újságíró az egyik rendezője a Népirtás Pozsonyligetfalun című filmnek, amely fődíjas lett a 2021-es Magyar Mozgókép Fesztiválon a rövid dokumentumfilm kategóriában. Udvardy írta a Sóval hintették be című könyvet is, amely a csehországi Přerov városa közelében, a Svéd Sáncoknál és a Pozsonnyal szemben fekvő, ma már Pozsony részét képező Pozsonyligetfalun elkövetett tömegmészárlások közötti összefüggéseket kutatja.

A Svéd Sáncoknál

1945 júniusában meggyilkoltak 267 polgári személyt, magyar és német nemzetiségűeket,

közöttük voltak aggastyánok és csecsemők is. Szintén ezen a nyáron,

Pozsonyligetfalu közelében gyilkoltak meg 500–1500 embert, ebben az esetben is németeket és magyarokat

– fejti ki Udvardy Zoltán, aki könyvében és a dokumentumfilmben is levezeti azokat az összefüggéseket és bizonyítékokat, melyek dokumentálják, hogy az elkövetői kör azonos a két tömeggyilkosság esetében.

Az ENSZ által 1948 decemberében elfogadott egyezmény szövege szerint népirtásnak minősülő bűncselekményeket, mint arra Udvardy Az este című műsorban is rámutatott, mindkét helyszínen a Csehszlovák Hadsereg 4. hadosztályának 17. gyalogezrede követte el.

Autóút a tömegsírok fölött?

Mező Gábor kérdéseire válaszolva Udvardy elmondta: amikor a csehszlovák állam 1947-ben nekiállt, hogy eltüntesse a mészárlások nyomait, a Přerovnál egy tömegsírban elföldelt áldozatokat kihantolták, és a nők és gyermekek földi maradványait

az olmützi krematóriumban égették el, hogy ne maradjon tárgyi bizonyítéka a genocídiumnak.

 

Pozsony határában található a Pozsonyligetfalun legyilkoltak emléktáblája. A képen a filmen megszólaló egyik, azóta elhunyt szemtanú látható. (Forrás: hirado.hu)

A Pozsony közelében meggyilkolt áldozatok tömegsírjainak pontos helye ismeretlen, s nem kizárt, hogy a mai szlovák fővárosba Budapest felől Pozsonyligetfalun át érkező autósok egy olyan útszakaszon hajtanak végig, mely alatt egykori tömegsírok húzódnak, éppen úgy, mint a napjainkban már Petržalka nevet viselő, és szinte egyetlen lakótelepből álló városrész szélső házai alatt.

Kiemelt kép: Népirtás Pozsonyligetfalun. Jelenet a filmből. (Forrás: hirado.hu)

Ajánljuk még