Aktuális

Videó: Busszal ütközött az autó Budapesten

Maruzsa Zoltán: Mintegy 10 milliárd forintot fordítottak tankönyvfejlesztésre az elmúlt években

Európai uniós és hazai forrásokból mintegy 10 milliárd forintot fordítottak tankönyvfejlesztésre az elmúlt években – közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán Székesfehérváron, sajtótájékoztatón.

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy az új Nemzeti alaptantervhez illeszkedő eszközök és tartalmak fejlesztéséhez jelentős forrásokra volt szükség: 6,5 milliárd forintot biztosított az Európai Unió, további hárommilliárdot a magyar állam.

Ma már teljes portfólióval rendelkeznek állami tankönyvekből az 1-12. évfolyamon a köznevelés és a szakképzés területén is – tette hozzá.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy

éves szinten 13 millió papíralapú könyvet kell kinyomtatniuk.

Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy az állam „nagy fába vágta a fejszéjét” 2013-ban, amikor a tankönyvkiadás, -fejlesztés, -nyomtatás jelentős strukturális átalakításába kezdett.

Kapcsolódó tartalom

Először tankönyvkiadókat és más piaci szereplőket vásároltak fel, majd az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megkapta a feladatot az új tankönyvek készítésére, a Könyvtárellátó pedig a kiszállítás megszervezésére, továbbá az Alföldi Nyomda felvásárlásával a nyomdai kapacitások is biztosítottá váltak – sorolta a legfontosabb lépéseket az államtitkár.

Közölte, hogy e lépéseknek köszönhetően ma már ingyenesen jut hozzá minden érintett tanuló a tankönyvekhez. Megemlítette, hogy

nem csak állami tankönyvek vannak a piacon, hiszen például a nyelvoktatás terén magánkiadók is szállíthatnak tankönyveket, ugyanígy a hittan könyvek esetében az egyházaknak jut fontos szerep.

Az államtitkár elmondta, hogy a napokban jelenik meg a friss tankönyvjegyzék, ezzel a 4., 8. és 12. osztályos új tankönyvek is megjelennek, így a 2020-as NAT módosítás utáni fejlesztések és azok felmenő rendszerben történő bevezetése befejeződik.

Sipos Imre, az Oktatási Hivatal tartalomfejlesztési és tankönyvkiadási elnökhelyettese a most záruló projekttel kapcsolatban kifejtette: hat éve indították el és a cél az volt, hogy a mindenkori alaptantervnek megfelelő taneszközöket fejlesszenek a köznevelés számára. Ezen időszakban több mint 330 közismereti tankönyvet, emellett 153 nemzetiségi és 253 SNI-s tankönyvet, taneszközt fejlesztettek ki.

Jelezte, hogy

a digitális fejlesztések, a nemzeti köznevelési portál fejlesztése is kiemelten fontos volt, utóbbi bármilyen okos eszközön használható diákok, pedagógusok és a szülők számára is.

A portálon az okos tankönyvek mellett alsós diákok számára videók, sokféle animáció és több tízezer film található meg.

Megemlítette, hogy a honlap látogatottsága igen magas, hiszen a Covid alatt napi 160-180 ezres látogatottságot mértek, de manapság is napi 60-80 ezres a látogatottsága, ami havonta eléri az egymilliót.

Kiemelt képünk: Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára előadást tart az Oktatási Hivatal A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés elnevezésű kiemelt európai uniós projektjének székesfehérvári zárókonferenciáján 2023. március 29-én. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Ajánljuk még