„Amerre járunk itt Tolna településen, gyakorlatilag mindenhol mosolygós arcokba ütközünk. Ez nem is csoda, hiszen megtalálták valóban a kisfiút. Nagyjából huszonnégy órát volt kint a szabadban, ahogy azt korábban a Police.hu (a rendőrség honlapja – a szerk.) közleményében már olvashatták, illetve a híradóinkban már hallhatták is a kedves nézők” – számolt be az M1 helyszíni tudósítója, Baranya Bence.
„Mindössze egy melegítőben és egy pulóverben volt kint a kisfiú a szabadban, ennek ellenére az állapota úgy néz ki, hogy rendben van.”
A közmédia helyszíni tudósítója elmondta, hogy a kutatásban részt vevő szervek egyelőre nem osztottak meg sok információt a sajtó munkatársaival, de a lényeg az, hogy Nyári Gergő Dávid életben van. Hozzátette, hogy az élő kameraképen a háttérben látható mentőautó hamarosan elindul, és kórházba szállítja a kisfiút.
A kisfiút egy napon át több százan keresték, a kutatásban rendőrök, a TEK munkatársai, polgárőrök, valamint kutató-mentő egyesületek és civilek is részt vettek.
A rendőrség korábban azt közölte: Nyári Gergő Dávid barna hajú, vékony testalkatú és nehezen kommunikál. Eltűnésekor kék, piros és fehér csíkos nadrágot, illetve szürke pulóvert viselt.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: M1