A Lidl közleménye szerint a január 1-jén indított programjuknak köszönhetően az év első három hónapjában már csaknem 400 termék ára mérséklődött.
Mint írták: „az árcsökkentett árucikkek között az alapvető élelmiszerek és számos, a vásárlók körében közkedvelt, keresett termék is megtalálható.” Az áruházlánc szerint átlagosan tíz százalékkal kell kevesebbet fizetni az érintett termékekért, ami jelentős megtakarítást, könnyebbséget jelenthet a magyar családoknak. Hozzátették azt is, hogy „a tej és tejtermékek esetében többek között többféle vaj, sajt és tejföl, a 18-féle pékáru közül például az 1 kilogrammos szeletelt fehér kenyér, valamint a nosztalgia kifli lett olcsóbb, de a rizs, a baromfirudacska és a vegyes virágméz mellett a száraztészták, a szendvicsfeltétek, a fűszerek, tisztító- és tisztálkodószerek, babaápolási termékek és gyümölcslevek között is megtalálhatók az árcsökkentett termékek”.
A csökkenés mértéke akár a 29 százalékot is elérheti – írta a vállalat, leszögezve: stratégiai céljuk, hogy még tovább bővítsék az árcsökkentett termékek körét.
A Magyarországon működő üzletláncok – köztük a Lidl, Aldi, Spar, CBA – már hetek óta „árháborút” folytatnak, és egymásra licitálva csökkentik a termékek árát. Érdekes fejlemény lehet ezen a téren, hogy a kormány egy árfigyelő rendszert is bevezethet a közeljövőben azért, hogy segítsék a lakosság tájékozódását.
Kiemelt kép: MTI Fotó: Vajda János