A napokban az UEFA, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF), valamint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) között a nagy-magyarországos jelképek használata miatt lezajlott kisebb csörte kapcsán a Népszava az ismert baloldali történészt, Ungváry Krisztiánt kérte meg, hogy fejtse ki véleményét.
Kapcsolódó tartalom
Ungváry már az interjú elején leszögezte, a Nagy-Magyarország-szimbólum használata provokáció, mivel a jelkép a másik fél szempontjából ellenkező előjelű jelentést hordoz. Hozzátette:
„Nagy-Magyarország a magyar szurkolók számára arról szól, hogy azt érezhessék, egy olyan meccsnek a részesei, ahol szimbolikus győzelmeket arathatnak a másik felett.”
A botrányhős történész, aki rendszerint hangzatos kijelentésekkel hívja fel magára a figyelmet, nehezményezte, hogy az állam felelős vezetői úgymond, nem mutatnak példát a kérdésben. Sőt, szóvá tette azt a „botrányos” tényt is, hogy Orbán Viktor autóján régebben nagy-magyarországos matrica volt.

Ennél valamivel szakmaibbnak szánt kijelentése szerint a történeti térkép használata még talán valamennyire érthető is lenne, azonban az is „súlyosan terhelt, mégpedig azért, mert ebben a kontextusban egy olyan magyar szupremácia (felsőbbrendűség) üzenetét hordozza, amelynek a nem magyar nemzetiségűek – nagyon finoman fogalmazva – soha nem örültek igazán”.
„Ez nem kompatibilis, nem egyeztethető össze az Európai Unió értékrendszerével”
– állapította meg Ungváry.
Kapcsolódó tartalom
Arra a kérdésre, hogy jelképezheti-e a szimbólum a határon túli magyarokkal való összetartozást, a kutató úgy válaszolt,
„ez egy álságos állítás az MLSZ részéről, ami már a nevetségesség határát súrolja”.
Ungváry történészi ténykedése mellett gyakorta fejti ki véleményét aktuális kérdésekben is, legutóbb például Gulyás Gergely egy kijelentésére reagálva azt írta, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter „náci terminológiát használt”.
A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)