A köztársasági elnök a Somogy vármegyei látogatásának második napján, a Dráva parton álló egykori sótároló felújításával és átépítésével létrehozott központ előtt úgy fogalmazott, hogy „ma megbizonyosodhatunk arról, milyen előnyei vannak az uniós tagságnak, amennyiben a brüsszeli döntéshozók azzal foglalkoznak, amivel foglalkozniuk kell”.
Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy Horvátország már a schengeni övezet tagja, a magyar-horvát határ szabadon átjárhatóvá vált, a Dráva már nem szétválasztja, hanem kapocsként köti össze Magyarországot és Horvátországot.
Az államfő az orosz ukrán háborúval összefüggésben megjegyezte, hogy a délszláv konfliktusra emlékező barcsiak átérzik annak jelentőségét, milyen, ha a szomszédságban háború dúl.
Ma az északkeleti országrészben élők érezhetik magukhoz legközelebb a háborús fenyegetettséget, de a háború réme „mindannyiunkat”, magyarokat és európaiakat egyaránt fenyeget – jelentette ki. Hozzátette, Magyarország ezért is tesz meg mindent a háborúzó felek tárgyalóasztalhoz ültetéséért, a fegyverszünet és a béke eléréséért.
Kapcsolódó tartalom
Koós Csaba Tibor (Fidesz-KDNP), Barcs polgármestere arról szólt, hogy a turisztikai központ kialakításával a város egyik régi történelmi épülete újulhatott meg a Dráva-part egykor legnagyobb forgalmú kikötőjénél, ahol „most már nem rakodókra, kapitányokra és kereskedőkre, hanem a tájat felfedezni vágyó, a folyó értékeit szerető és tisztelő látogatókra van szükség”.
Az esemény sajtóanyagában szerepel, hogy a turisztikai központ egy magyar-horvát, döntő részben európai uniós program részeként jöhetett létre.
Az épületben büfé, kerékpártároló és négy lóállás is van a lovas turistáknak, a látogatók interaktív kiállításokon ismerhetik meg a barcsi történelmet, közlekedéstörténetet, kultúrát és hagyományokat. A polgármester az újságíróknak elmondta, a turisztikai központban csónakok elhelyezésére is lehetőség lesz.
A településvezető megjegyezte, hogy Barcsnak melegvizes fürdője, kerékpárútja, jó levegője van, a lakosai kedvesek, és reméli, a legújabb beruházással tovább nő a város turisztikai vonzereje. Novák Katalin az esemény után a magyar-horvát határon áthaladva rövid kerékpártúrát tett, majd felkeresett egy helyi beás közösséget.