Aktuális

Megvan A Dal 2024 győztese: Itt meghallgathatja a nyertes produkciót

Letartóztatták a Csepelen kislányokra támadó férfit

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki kislányokra támadt rá Csepelen – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A férfit 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérletével és más bűncselekménnyel gyanúsítják, a letartóztatás egy hónapra – április 23-ig – szól.

A gyanú szerint

a férfi március 20-án délután követett egy 13 éves lányt egy csepeli társasház liftjébe.

A lift elindulása után kézzel felfeszítette a felvonó ajtaját azért, hogy a lift megálljon. Ezt követően kérdezgetni kezdte a megrémült gyermeket, majd megfenyegette, hogy ha nem mutatja meg a bugyiját, megszurkálja őt.

Kapcsolódó tartalom

A lány ezt nem tette meg, ezért a férfi megragadta a torkát és továbbra is késeléssel fenyegette őt. Amikor a gyanúsított engedett a szorításon, a gyermek azonnal segítségért kiabált, és megnyomta a lift segélyhívó gombját. Amint a felvonó ajtaja kinyílt, a lány elmenekült – ismertették.

A férfi nem sokkal később bement egy 12 éves lány után az egyik csepeli társasház lépcsőházába és „nemi vágyának felkeltése” céljából a sértettet hátulról fogdosta. A lánynak sikerült felfutnia a lépcsőn, ahova a terhelt már nem követte.

A bírósági közlemény szerint

az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a férfi letartóztatását indítványozta.

Közölték azt is, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottnak nincs állandó, bejelentett lakóhelye, rendezetlenek az egzisztenciális körülményei, és nincs munkavégzésből származó jövedelme. 2012 óta folyamatosan szabadságvesztés büntetésben volt, a támadás előtt egy héttel szabadult.

Kapcsolódó tartalom

Megjegyezték, hogy

a gyanúsított korábban többször volt elítélve, részben a jelenlegihez hasonló, erőszakos szexuális bűncselekmények körébe tartozó cselekmények miatt.

Emiatt a gyanúsított – tettének bizonyítottsága esetén – erőszakos többszörös visszaesőnek minősül.

A bíróság megállapítása szerint a terheltre a hosszú szabadságvesztés sem hatott visszatartó erővel, mivel egy héttel szabadulása után vált az eljárás szerinti ügy gyanúsítottjává. A végzés nem végleges – áll a Fővárosi Törvényszék közleményében.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még