Egymás után kerültek elő a gépkarabélyok és a hozzá tartozó tárak egy gépjármű belsejéből Röszkén.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának alezredese elmondta, hogy a pénzügyőrök egy albán sofőr autóját ellenőrizték, ekkor találtak rá a papírba és fóliába csomagolt, nagy mennyiségű csempészárura.
„A sofőr nem tett bejelenteni való áruról nyilatkozatot, ennek ellenére kollegáim kockázatelemzés céljából félreállították, hogy tüzetesebben átvizsgálják. A vizsgálat eredményeként a jármű küszöbeiből, illetve a hátsó ülés melletti kárpitból összesen húsz darab gépkarabély, huszonnégy darab a gépkarabélyhoz használatos tár, illetve húsz darab pisztolytár került elő” – mondta Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságától Némedi-Varga Éva pénzügyőr alezredes.
A vámosok nemcsak a csempészett fegyvereket, hanem az albán sofőrt is átadták a rendőrségnek.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Reuters)