Aktuális

Egy autóbusz, egy tartálykocsi és egy motorkerékpár ütközött össze, több mint húszan meghaltak

Navracsics Tibor: Alaposabban kell bizonyítanunk a megoldási javaslataink jogosságát az EU-ban, mint másnak

Magyarországnak alaposabban kell bizonyítania a megoldási javaslatai jogosságát az európai uniós tárgyalások során, mint más tagállamoknak – mondta a területfejlesztési miniszter a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban.

Navracsics Tibor az uniós forrásokról szóló tárgyalásokkal kapcsolatban arról beszélt, Brüsszelben minden tagállamhoz máshogy viszonyulnak. „Az tény viszont, hogy nekünk kevesebb bocsánatos bűnünk van, mint más tagállamoknak, ezt folyamatosan éreztük, éreztem 2010 és 2014 között is” – fogalmazott.

Kapcsolódó tartalom

A miniszter szerint

érezni lehet ezt a különbségtételt, amikor a tárgyalások során előkerül egy-egy olyan megoldás, amelyet egy másik tagállam minden probléma nélkül alkalmaz, nálunk viszont ezen fennakadnak.

Biztosan vannak olyan tárgyalófelek, akiknél ez rosszindulattá is válik, de a többségben van egyfajta bizalmatlanság Magyarországgal szemben – mondta.

„Nekünk többször, alaposabban kell bizonyítanunk a megoldási javaslataink jogosságát, ha megállapodásra törekszünk, és általában több garanciát kérnek a különböző javaslataink bebiztosítására” – fogalmazott Navracsics Tibor.

A bizalmatlanságra vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette:

van, akinél egyfajta ideológiai ellenszenvet érez, különösen az Európai Parlamentnél ez nagyon erősen látszik, hiszen ott a pártpolitika egyértelműen jelenik meg.

A bizottságban sokkal inkább a jogi eljárásrend érvényesül, elvileg nagyobb távolságtartással kell lenniük a biztosoknak a pártpolitikától, de talán itt is van egy olyan elképzelés, hogy „a magyarok mindig valamilyen külön utat folytatnak és éppen ezért oda kell figyelni rájuk, nehogy precedenst teremtsenek más tagállamok számára” – mutatott rá Navracsics Tibor.

Ajánljuk még