Aktuális

Tizenhét tüzérségi lőszer került elő egy társasház kertjéből

Kunhalmi: Együtt is kevesek vagyunk a Fidesszel szemben

| Szerző: hirado.hu
Bekebelezi lassan az egész baloldalt a DK, folyamatosan lépnek át Gyurcsány csapatába az ellenzéki pártok kulcsemberei. A fennmaradásáért küzdő MSZP társelnöke a sorozatos kudarcok ellenére továbbra is az összefogást tartja az ellenzéki siker receptjének, ám úgy véli, a gyurcsányi politika sehova sem vezet.

Érd polgármesterének nyilatkozatát idézték fel az ATV Start című műsorában, melyben Kunhalmi Ágnes az ellenzéki oldalon zajló folyamatokról és a közelgő önkormányzati választásokról beszélt.

Kapcsolódó tartalom

„Ha az ellenzék meg tudná tartani a jelenlegi pozíciókat és behúzná mellé azokat a településeket, ahol 2019-ben nem sok hiányzott, akkor érdemi hatalmi egyensúlyt képezhetne a kormánnyal szemben”– vélekedett Csőzik László a Népszavának adott interjúban, ám azt is leszögezte, hogy

„az ellenzék annyira ramaty állapotban van, hogy szinte semmi esély sincs az összefogásra”.

Érd polgármestere szerint kevés az olyan ellenzéki önkormányzat, ahol az elmúlt négy évben a település érdekében félretették a pártpolitikát és látható eredményeket produkáltak.

„Nagyon igaza van, szinte minden szavával egyetértek” – így kommentálta Csőzik nyilatkozatát Kunhalmi Ágnes, aki azt is hozzáfűzte, hogy az MSZP 2024-ben beáll Csőzik mögé az önkormányzati választásokon, az érdi polgármester pedig már elfogadta a szocialisták támogatását.

Kapcsolódó tartalom

„Nincs 2026, 2024 nélkül” – jelentette ki Kunhalmi utalva arra, ha a közelgő önkormányzati választásokon leszerepel az ellenzék, akkor semmilyen esélyük nem lesz 2026-ban a kormányváltásra.

„A 2022-es kudarcos eredménynek nem az volt az oka, hogy összefogtunk, anélkül még ilyen eredményt sem értünk volna el”

– állította az MSZP társelnöke, aki szerint rombolást hajt végre a DK az ellenzéki oldalon, mert Gyurcsányék politikája sehova sem vezet.

„Az a cél, hogy a legnagyobb kicsi szerepét töltsük be vagy meg akarjuk verni a Fideszt?” – vetette fel a kérdést a szocialista politikus, aki hangsúlyozta, hogy az MSZP a Fideszt szeretné legyőzni.

Kapcsolódó tartalom

„Telnek a hónapok, a Fidesz nem tétlenkedik, felállítja a csapatait, nálunk meg egyszerűen szanaszét vagyunk, és ez így nem fog menni” – hangsúlyozta Kunhalmi Ágnes.

Kunhalmi kiemelte, hogy az MSZP-nek még mindig nagyobb hálózata van, mint majdhogynem az összes többi ellenzéki pártnak együttvéve,

De együtt is kevesek vagyunk a Fidesszel szemben

– tette hozzá a szocialisták társelnöke, aki szerint a közelgő önkormányzati választásokon csak együttműködve tud sikert elérni az ellenzék.

Kiemelt kép forrása: MTI/Krizsán Csaba

 

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még