Kitti és férje örömmel játszanak gyermekükkel. A 27 éves anyuka már a második babáját várja, így jogosult a fiatal édesanyák adómentességére, amit igényelt is. Azt mondja: éves szinten ez komoly összeget jelent, aminek megvan a helye a családi költségvetésben.
„Teljes összegben kértük az adókedvezményt és hát nem rég vettük ezt a házat, aminél most vagyunk, és arra szeretnénk költeni. Jön a második baba, arra is lesz mit fordítani, úgyhogy lesz helye a pénznek” – mondja Molnárné Kovács Kitti.
Kapcsolódó tartalom
A 30 év alatti édesanyák SZJA mentessége január elsejétől igényelhető.
Már az év első hónapjában több mint 3000-en éltek a lehetőséggel. Erről a Pénzügyminisztérium államtitkára számolt be a Magyar Nemzetnek. Tállai András elmondta: az adómentesség átlagosan havi 52 ezer forint plusz pénzt jelent az édesanyáknak.
A kedvezményt azok a 25 év felletti és 30 év alatti édesanyák kérhetik, akik gyermeke 2023 január 1 után születik. Az SZJA mentesség pedig már a várandóság 91. napjától jár.

Az adókedvezmény maximális összege idén, havonta 75 ezer forint, vagyis ennyivel növekedhet a fiatal édesanyák fizetése. Ehhez jön a még a gyermekek után járó családi kedvezmény, és további többletet jelenthet az első házasok adókedvezménye is. Mindezekkel együtt akár havi 100 ezer forint pluszpénzt kaphatnak a családok.
Az adómentesség abban az időszakban is jár, amikor az édesanyák otthon vannak a gyermekeikkel és csecsemőgondozási, vagy gyermekgondozási díjra jogosultak. Ráadásul a csecsemőgondozási díj kedvezmenyei miatt a jövedelmük ebben az időszakban még tovább nő.
„Aki ebben részesült, a korábbi béréhez képest már nem vonták le az egyéni járulékokat, tb. járulékokat, most már nem csak ezt, hanem a személyi jövedelemadót se fogják levonni az ő béréből, illetve ezekből a kifizetésekből, ennek következtében gyakorlatilag az ő nettó fizetése, illetve a nettó bevétele másfélszerese lesz, amint korábban keresett” – mondta Hegedüs Sándor, adószakértő.
A kormány évről évre egyre többet fordít arra, hogy támogassa a fiatalok családalapítását. Ezt segíti, a tavaly januárban bevezetett 25 év alattiak adómentessége, ami idén kiegészült a fiatal édesanyák adókedvezményével és nekik járó diákhitel tartozások elengedésével is.