Aktuális

Mutatjuk a hét legszerencsésebb hat számát

A nógrádi néni úgy meglepte a fegyveres rablót, hogy még Chuck Norris is az állát keresi a padlón

Arra senki sem számított Nógrád vármegyében, amit az idős néni tett miután ráfogta a fegyvert a rabló.

Négy órán belül beazonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy fegyverrel vagy annak utánzatával akart kirabolni egy idős nőt Kányáson – írta a police.hu.

A rendőrségre 2023. március 16-án este 8 óra 39 perckor érkezett bejelentés, miszerint Mátraverebély-Kányás településen élő idős nő lakásába egy maszkot viselő férfi betört és a kezében fegyverrel vagy annak utánzatával a sértettől pénzt követelt.

A bejelentés adatai alapján a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság és a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai azonnal a helyszínre vonultak, ahol megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeként pár órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves helyi férfit.

A nyomozás adatai alapján a férfi március 16-án az esti órákban megjelent az idős asszony házánál, majd a hátsó ajtó biztonsági láncát a nála lévő fogóval levágta és az épületbe bement.

Fotó: police.hu

A sértett a lánc levágásával járó zajra felriadt és a hátsó veranda ajtaja felé indult, ahol szembe találta magát a terhelttel. A fekete ruhába öltözött és maszkot viselő férfi a bottal közlekedő, idős asszonyra fogott egy fegyvert, vagy annak utánzatát és pénzt követelt tőle. Erre a szépkorú közölte, hogy nem tud neki adni. Ekkor a nő a fegyvernek vagy annak utánzatának csövét megfogta, ami ennek következtében letört. Az idős asszony ekkor segítségért kiabált, amire a férfi megijedt és elszaladt.

A rendőr-főkapitányság munkatársai és a bátonyterenyei rendőrök négy órán belül beazonosították és a lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves kányási lakost, akit fegyveresen, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt kihallgattak.

A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. A terheltnél megtartott kutatás alkalmával a rendőrök a lánc levágásához használt csípőfogót, valamint az arc eltakarásához viselt maszkot megtalálták és lefoglalták.

A hatóság tagjai a 29 éves helyi lakos által a bűncselekmény elkövetéséhez használt fegyvert, vagy annak utánzatát, amelynek műanyag alkatrésze hiányos volt szintén lefoglalták. A férfit a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Pásztói Járási Ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még