Frissítés: megvannak a második válogató továbbjutói, ide kattintva megtudhatja kik ők
Kapcsolódó tartalom
A Petőfi Zenei Díj Életműdíjasa, Adamis Anna munkássága után dupla bicentenáriumot ünnepel az ország dalversenye. A magyar nyelv és kultúra tiszteletére az idén 200 éves Himnusz és Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából született dal hangzik el a szombati adás extra produkciójában.
Kapcsolódó tartalom
A duett előadói Molnár Ferenc „Caramel” Máté Péter-díjas énekes, A Dal egykori fellépője és zsűritagja, valamint A Dal korábbi évadainak versenyzője, Horányi Juli. A Petőfi 200 alkalmából a következő két válogató adásban olyan extra produkciók várják a nézőket, amelyek a forradalmár költő szerzeményeit dolgozzák fel eddig még nem hallott formában.
1AM x Pál Dénes x Nagy Bogi – Eljátszottam
Bernadett – Anya bújj mellém
CARMEN ft. Torres Dani – Félig árva
Elishaz – A világok haragja
EVERFLASH – Édenkert
Gábor Márkó – Nem rólunk szól
Pádár Szilvi – Súlytalan
QUACK – Akkor is
Roy Galeri – Boldog vagy
Szekeres András – Az ősz

Az első válogatóban a Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta szakmai zsűri pontszámai alapján három produkció holtversenyben jutott tovább az akusztikus elődöntőbe, az Egri Péter által legmodernebbnek és kortársnak kikiáltott Te beszéled a nyelvemet Varga Zsuzsától, a Vigasztaló a szólistává előlépett Szebényi Dánieltől, valamint a romantikus, Fodor Imre szívéig hatoló Az utoljára látni nehéz című dal az OliverFromEarth előadásában. A legmagasabb pontszámot Kovács Áron Lennél című lánykérő dala kapta, amelyben az énekest fia kísérte hegedűn. A közönség szívét egy metál zenekar, az Escape My Shadows Emlékezni Rád című produkciója rabolta el, az együttesnek ez volt az első élő televíziós fellépése. A második válogatóban is 5 versenydal csatlakozik az elődöntős mezőnyhöz.
Kapcsolódó tartalom
A Dal a páratlan országos, főműsoridős bemutatkozási lehetőség biztosítása mellett egyedülálló támogatást nyújt a zenészeknek. A győztes dal előadója – „Az Év Dala 2023” cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. A közmédia feladata és küldetése, hogy a Duna showműsora az új magyar dalok megszületését ösztönözve a magyar könnyűzene katalizátora legyen, továbbörökítse a gazdag hazai kultúrát és gondozza a magyar nyelvet.
Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát! Kövesd A Dal Facebook– és Instagram-oldalát, a műsor hivatalos YouTube– és TikTok–csatornáját, valamint adal.hu-t, hogy ne maradj le semmiről!
A Dal 2023 második elődöntő szombaton 19:35-től a Dunán, közvetlenül a SzerencseSzombat után!
A Dal a tiéd!