Aktuális

Szoboszlai: Nincsenek fájdalmaim, és szeretnék mihamarabb csúcsformába kerülni

Bánki Erik: Az ÁSZ elnöke vizsgálatot indított a „guruló dollárok” ügyében

Vizsgálatot indított a „guruló dollárok” ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: „igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok”.

Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a „guruló dollárok” ügyében.

Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a „guruló dollárokkal”, azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.

Amióta Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje „lebuktatta a baloldalt”, fény derült az „elmúlt 30 év egyik legsúlyosabb befolyásolási kísérletére”, arra, hogy 4 milliárd forintnyi dollárral támogatták külföldi szervezetek a baloldali pártokat a 2022-es országgyűlési választási kampányban – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

Hétről hétre újabb információk kerülnek elő, „totális hazugságspirálba csúszott az ellenzék”.

Először mikroadományokról beszéltek, aztán kiderült, hogy ez nem igaz, mert nagy adományozók nagy tételben támogatták az ellenzéket. Aztán próbálták maguktól „eltolni” az ügyet, de kiderült, hogy „Karácsony Gergely főtanácsadója, Korányi Dávid, az általa vezetett Action for Democracy elnevezésű szervezen keresztül próbálta eljuttatni ezeket a forrásokat Magyarországra”, tehát egyértelműen kiderült, hogy a baloldali pártok külföldi finanszírozással készültek az országgyűlési választásokra – mondta a fideszes honatya, megjegyezve: így próbálták külföldről befolyásolni a hazai választások eredményét.

Bánki Erik közölte, az ÁSZ elnöke vizsgálatot indított az ügyben, és levelében arról tájékoztatta: „igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok”.

Kapcsolódó tartalom

Észlelve a visszaélések lehetőségét, az ÁSZ elnöke az adóhatósághoz fordult, s információkat kér a pénz felhasználásáról, mert

erős a gyanú, hogy azzal kapcsolatban is visszaélések történhettek. Mindez azt jelenti, hogy „igen súlyos ügy a guruló dollárok ügye, éppen ezért kezdeményezni fogom, hogy a parlament gazdasági bizottsága következő, március 27-i ülésén tűzze napirendjére az ÁSZ elnökének beszámolóját”

– fűzte hozzá.

Tájékoztatást várnak Windisch Lászlótól arról, hogy milyen gyanús visszaélések merültek fel a vizsgálat során, és mikor lesz konkrét eredménye a vizsgálatnak. Minderre azért van szükség, mert „minden magyar választópolgárnak joga van tudni arról, milyen módon próbálták külföldről befolyásolni a magyar választásokat, milyen támogatóktól milyen források érkeztek és azokat hogyan használták fel a baloldali pártok tiltott, a törvényekkel ellenkező módon, annak érdekében, hogy megváltoztassák a választási eredményeket”; azokat olyan mértékben befolyásolják, ami nem a választópolgárok valós érdekeit és valós szándékét tükrözi, hanem külföldi megrendelőik elvárásait – mondta a gazdasági bizottság elnöke.

„Nagyon remélem, hogy március 27-én többet fogunk megtudni ezekről a visszaélésekről” – fűzte hozzá Bánki Erik.

Ajánljuk még