Aktuális

Egy fegyveres túszejtő több embert megölt az Egyesült Államokban

Agrárminisztérium: A kormány a földadók kapcsán is a magyar gazdák mellett áll

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját és ennek jogszabályban is érvényt fognak szerezni. A kormány és a gazdák mindig számíthatnak egymásra, nem hagyjuk, hogy ellehetetlenítsék a magyar gazdákat, jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca pénteki közleménye szerint.

A tárcavezető a közleményben hangsúlyozta: a koronavírus-járvány, a történelmi léptékű aszály és az elhibázott brüsszeli szankciók hatalmas terhet róttak és rónak a gazdálkodókra.

Az Agrárminisztérium és a kormány a földadók kapcsán is a magyar gazdák mellett áll, elítélik és ellenzik a helyi földadók bevezetésének minden formáját.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen petíciójához 120 ezren csatlakoztak, köztük az agrárminiszter is aláírta azt. Rengeteg gazda kérte a földadó eltörlését, a kormány meg is teszi a szükséges lépéseket, megvédi a magyar gazdák érdekeit – mutatott rá Nagy István.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette: ha a dollárbaloldal egy településen bevezeti ezt az új adót, akkor bármelyik más baloldali településen is kész lesz bevezetni, veszélyeztetve ezzel a magyar gazdák, a magyar agrárium érdekeit.

„Nem engedjük, hogy elhibázott intézkedésekkel hátrányba hozzák a magyar gazdákat, soha többé földadót”

– szögezte le.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még