Aktuális

Egy fegyveres túszejtő több embert megölt az Egyesült Államokban

48 perc – A bankcsődöknek vannak vesztesei és vannak haszonélvezői

| Szerző: hirado.hu
„Akik ilyen folyamatokat elindítanak, kevésbé törődnek azzal, hogy másoknak ebből kára származik. Esetleg az a kár nálunk haszonként lecsapódik” – hangzott el az amerikai bankok összeomlásával kapcsolatban a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor második részében, melynek vendége Boros Imre közgazdász volt.

Most, hogy a háború kapcsán a pénzpiacok zavarba kerültek, a kamatok emelkedtek, a forrásköltségek megnőttek, nagyon gyorsan nagyon nagy baj lett – hangsúlyozta Boros Imre közgazdász a 48 perc Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban.

A szakember szerint a sorozatos bankcsődök mögött lehet tudatos szándék is.

Mint mondta, a bankcsőd a vagyonok újraelosztásának egy elég jól kitaposott mechanizmusa – a bennfentesek részére.

Kapcsolódó tartalom

Arról is beszélt, hogy évszázadokkal ezelőtt azt értették szuverenitás alatt, hogy a szuverén hatalom hatásköre alá tartozik a pénz feletti teljes felügyelet, ez a „szuverenitási elem” azonban nagyjából mintegy háromszáz éve kikerült a hatalom hatásköre alól, amikor magántulajdonú központi bankot hoztak létre a Bank of England intézményében.

Ezt a szuverenitási elemet tehát privatizálták, kisajátították

– hangsúlyozta a közgazdász.

Boros Imre. (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Azzal kapcsolatban, hogy mi lehet hosszú távon a gyengélkedő dollár sorsa, Boros Imre elmondta: a nyugatiak enyhén szólva „nagyképűen fogják fel a dolgokat”, mivel úgy gondolják, hogy vannak ők, valamint a „resztli”, a világ többi része. Ugyanakkor, ha megnézzük, az Egyesült Államok komoly bajban van, hiszen a teljes adósságállománya meghaladja a teljes vagyonát.

Kapcsolódó tartalom

Arról is szólt, hogy

az egész világgazdaság rendje átalakulóban van, a dollárnak ugyan a jelek szerint leáldozott, azonban nem látszik, hogy mi vehetné át a helyét.

Újra divatba jött például az arany felhalmozása, de sokakat lázban tartanak a különböző kriptopénzek is. Nincs azonban egy bevett megoldás, közösen elfogadott nézet, csupán próbálkozások vannak.

Kapcsolódó tartalom

Óriási dilemmát okoz, hogy az államok kamatemeléssel fogják-e meg az inflációt, ami vélhetően cégbedőléseket és gazdasági károkat okoz majd – állapította meg.

Boros Imre szerint a magyar bankszektornak is fel kell készülnie a bajokra. Kifejtette ugyanakkor, hogy

a Magyarországon működő bankrendszer „elég biztos alapokon áll”, és „elég jó eredményeket produkál”.

A legnagyobb magyar pénzintézet például méretarányosan, piaci értékét tekintve megelőzte a második legnagyobb svájci és német bankot is.

Holott a 90-es években bizonyos körök el akarták lopni tőlünk ezt az értéket

– fogalmazott.

Lánczi Tamás és Boros Imre beszélget. (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Kapcsolódó tartalom

Arra a kérdésre, hogy visszaemelkedhet-e az energiahordozók ára, Boros Imre kifejtette: nincs kizárva, hogy visszaemelkedik, hiszen nem derült még ki például, hogy az orosz energiahordozókról való lemondás milyen hatásokat generál majd.

Kiemelt kép: hirado.hu/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még