Reggel 8 órakor egy személygépkocsi a Hungária körútról kanyarodott a Kerepesi útra, amikor felhajtott a járdára és elsodort öt gyalogost.
A balesetben ketten könnyebben megsérültek, őket a mentők a helyszínen ellátták.
Kapcsolódó tartalom
A gépjármű vezetője azt mondta a rendőröknek, hogy rosszul lett, ezért hajtott fel a járdára. A mentők kórházba vitték a 27 éves sofőrt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
„A képsor szerencsére félelmetesebb, mint a valóság, ám így is elég rémisztő, ahogyan az irányítás nélküli autó szinte utat vág a várakozó gyalogosok között.
A sofőr azt mondta a kollégáinknak, hogy rosszul lett, ezért a mentők kórházba vitték.” – írták a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán.
Kiemelt kép: Facebook/BRFK l Budapesti Rendőr-főkapitányság