A Dal 2023 első adásában tíz előadó mutatta be versenydalát. A szombati előválogatón mezőnyében aZorka, az Escape My Shadows, a HolyChicks, Kovács Áron, a Mirror, az OliverFromEarth, Szebényi Dániel, Szirtes Dávid, a The Anahit és Varga Zsuzsa mérte össze erejét. Az este végére pedig meg is lett az öt továbbjutó.
A zsűri és a közönség döntése alapján az Escape My Shadows, Kovács Áron, az OliverFromEarth, Szebényi Dániel és Varga Zsuzsa hangolódhat az elődöntőre.
A negyvenes mezőnybe bekerülni már rangot jelent az előadóknak, de a versenyzőkre újabb kihívások várnak, a dalok élő adásban méretnek meg, és fordulóról fordulóra más hangszerelésben mutatkoznak be. Míg az elődöntőben akusztikus feldolgozásban, addig a döntőben már szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szólalnak meg. A válogató adásokban tíz-tíz versenydal hangzik el, amelyekből adásonként öt jut tovább az elődöntőbe.
Kapcsolódó tartalom
A show-műsor idei házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre ezentúl minden szombaton 19:35-től várják a nézőket. A rangos zenei versenyen Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter értékeli a produkciókat, melyek között már ott van az év dala.
A győztesről idén is a közönség dönt. A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből már csak 4-4 dal kerül a döntőbe, és ezzel közelebb az Év Dala 2023, valamint a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 címhez. A győztes dal előadója – az Év Dala 2023 cím, illetve a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.
Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát! Kövesd A Dal Facebook– és Instagram–oldalát, a műsor hivatalos YouTube– és TikTok–csatornáját, valamint adal.hu-t, hogy ne maradj le semmiről!
A Dal 2023 – március 11-től szombatonként 19:35-től a Dunán!
A Dal a tiéd!