Fontos

Orbán Viktor: Találkozzunk március 15-én a Nemzeti Múzeumnál!

Magyar Nemzet: Egy kutatás szerint jelentősen nőtt az atomenergia támogatottsága Magyarországon

A magyar társadalom évek óta atomenergiapárti, támogatja a paksi atomerőmű bővítését, ez az álláspont pedig csak erősödött az ukrajnai háború és az energiaválság hatására – derül ki a Társadalomkutató 2020 és 2023 elején készített kutatásaiból, amelyeket a Magyar Nemzet online felületén szemléztek kedden.

A 2023 elején készült felmérésben a magyarok kétharmada (66 százalék) nevezte meg az atomenergiát mint a „lakosság biztonságos és folyamatos áramellátásának„ biztosítóját, míg korábban csak alig több mint a magyarok fele (53 százalék) vélekedett így.

A felnőtt lakosság 62 százaléka azt is szeretné, ha az energiaellátásban az állam nagyobb mértékben támaszkodna az atomerőművekre, míg 2020-ban 53 százalékuk vélekedett így.

A hosszú távú prognózis is atomenergia-párti elmozdulást tükröz:

az elérhető energiahordozók közül tízből négyen az atomenergiától várják leginkább „20-50 év távlatában” az ország stabil energiaellátását, 2020-ban tízből hárman vélekedtek hasonlóan

– fűzték hozzá.

A felmérés szerint a legkevésbé környezetkárosító energiaforrásnak az „időjárásfüggő megújuló energiákat” tartja a magyarok 43 százaléka, további 22 százalékuk pedig a „hagyományos megújuló energiákat”.

A megújuló energiák környezetkímélő voltába vetett bizalom összesen kétharmados, amely nem változott a két felmérés között. Az atomenergiát csak alig minden negyedik megkérdezett (23 százalék) gondolja a legkevésbé környezetkárosítónak.

Kitértek arra is, hogy idén év elején a magyar felnőtt lakosság 59 százaléka (2020-ban 50 százalék) osztotta azt az álláspontot, hogy az atomerőmű a legolcsóbban áramot előállító erőműtípus, és 70 százalékuk (korábban 61 százalék) gondolta azt, hogy a paksi atomerőmű állítja elő Magyarországon a legolcsóbban az áramot.

A magyarok rendkívül magas és növekvő aránya egyetért azzal, hogy „Magyarországon atomerőmű működik”: 2020-ban a megkérdezettek 64, 2023-ban 70 százaléka vélekedett így.

A magyar lakosság 62 százaléka pedig azt is támogatja, hogy új atomerőmű-blokk vagy -blokkok épüljenek Pakson (2020-ban 51 százalék) – ismertette a Társadalomkutató.

Hozzátették, a felnőtt lakosság 57 százaléka támogatja azt is, hogy az új paksi atomerőmű-blokkokat a „legkorszerűbb orosz technológia felhasználásával” építsék meg, 2020-ban a megkérdezettek 53 százaléka állt az orosz technológia pártján – derül ki a kutatásból.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még