Legfrissebb

Lelőtte egy rendőr a kórházban tüzet okozó, zavarodott nőt, súlyosan megsérült

Egy év alatt 27 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma

Amíg az előző évben nagyjából 99 ezren szerettek volna bejutni valamelyik szakra, idén már 126 449 jelentkező volt. Az orvosi szakok mellett egyre népszerűbbek a tanárképzések, de sokan jelentkeztek műszaki, informatikai területre is. A kormány szerint nőtt a felsőoktatási képzési rendszer vonzereje – hangzott el az M1 Híradóban.

Láthatóan egyik feladat sem okoz már komoly fejtörést a Mindszenty József Gimnázium végzőseinek, akik a biológia emelt szintű érettségire készülnek. Nekik ez a tantárgy biztosan kell a továbbtanuláshoz.

„Nagyon sok energiát belefektetünk a felkészülésbe, minél jobb eredményt szeretnénk elérni az érettségin” – mondta az egyik diák.

Hozzá hasonlóan egyre többen választották idén a természettudományos képzéseket – nagyjából minden ötödik jelentkező. Népszerűek a műszaki, informatikai szakok, sőt az orvos- és egészségtudomány is. Például a Pécsi Tudományegyetemen, amit tavaly csaknem 27 ezren jelöltek meg.

Kapcsolódó tartalom

„A legnépszerűbb szakok évek óta, lehet mondani, az osztatlan képzésben az orvos, fogorvos, gyógyszerész szakok. Úgy látjuk, hogy kezd felzárkózni a tanár szakok kérdése is, természetesen az egyik legnépszerűbb az osztott képzések közül, az alapképzések közül, az örök sláger a pszichológia, a bölcsészettudomány területe” – mondta Lengvárszky Attila, a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója.

Ez nem meglepő, hiszen ez az egyetem is ott van a világ legjobbjai között. A top öt százalékban a Debreceni Egyetem, az ELTE és a Semmelweis Egyetem előzi meg – ez utóbbi 236. a listán.

Idén 27 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly.

Az Oktatási Hivatal összesítéséből az látszik, hogy sokan szeretnének óvodapedagógusok, tanítók és tanárok lenni, de a gyógypedagógiára is jóval többen jelentkeztek, mint tavaly.

A legidősebb felvételiző 75 éves, ő germanisztikát szeretne tanulni ősztől.

Több érdekes változás látható az elmúlt évekhez képest.

„Rengetegen jelentkeztek, sokkal többen, mint korábban hátrányos helyzetű régiókból, korcsoportokban idősebbek is újra jelentkeztek, vagy »tartósan fiatalok«, nevezzük így őket, és kezdeményeztünk néhány olyan változtatást, ami a képzési struktúrában elmozdítja a képzéseket a gazdaság igényei felé” – mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter.

Kapcsolódó tartalom

A felsőoktatásért felelős államtitkár azt mondta: az eredményekből az látszik, hogy sikeres volt a felsőoktatási rendszer átalakítása.

„Az új felvételi rendszer a jelentkezési adatok alapján visszaigazolja azt, hogy növekedett az új diplomás jelentkezők száma, a jó területekre, a magyar gazdaság és társadalom irányába fontos területekre jelentkeztek a jelentkezőink, a »régebb óta fiatalok« aránya is növekedett, és vidék esetében is egy jelentős előrelépés történt” – mondta Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár.

Tízből nyolc hallgató állami ösztöndíjasként tanulhat – 33 programban csaknem 178 ezer diákot támogatnak összesen 72 milliárd forinttal.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még