Fontos

Kozák Luca nyolcadik helyen végzett 60 méter gátfutásban a fedett pályás vb-n

Szijjártó Péter: Már csak négy magyar űrhajósjelölt van versenyben

Egy szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe. Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben – tájékoztatott.

Ismertette, hogy

hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével.

Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára.

A külgazdasági miniszter elmondta, hogy a következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.

„Mindenesetre az elkövetkezendő nagyjából egy esztendő ennek a négy űrhajós-jelöltnek kifejezetten izgalmas lesz, és mi is izgalommal várjuk, hogy ki az, aki közülük végül a legjobb lesz

– fogalmazott.

A miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, minden előrejelzés arról szól, hogy az űripar a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparága lesz, és ebből Magyarország is ki kívánja venni a részét, ezért hirdették meg a magyar űrstratégia keretében az újabb nemzeti kutatóűrhajós programot.

Kapcsolódó tartalom

Magyarországnak talán sokak számára meglepő módon ezen a téren komoly hagyományai vannak, hazánk világszerte elismert műszaki teljesítménnyel rendelkezik az űriparban. „És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy azon nemzetek sorába tartozunk, amelyek már adtak kutatóűrhajóst a világnak” – mondta Farkas Bertalanra utalva.

A kiemelt kép illusztráció. A képen: Steve Bowen (az előtérben) és Alvin Drew (jobbról, takarva) amerikai űrhajósok dolgoznak a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás külső részén 2011. március 1-jén. Ez volt az első űrséta azóta, hogy február 26-án a Discovery űrrepülőgép összekapcsolódott az űrobjektummal. (Fotó: MTI/EPA/NASA) 

Ajánljuk még