Baleset

Kigyulladt egy társasházi lakás Gyöngyösön, huszonnégy embernek kellett elhagynia otthonát

Fülöp Attila: A kormány elkötelezett a szociális biztonság megerősítésében

Elkötelezett a kormány abban, hogy a szociális biztonságot megerősítse, ennek részeként négy magyarországi településen elindult a fogyatékossággal élő emberek személyi asszisztenciája – jelentette be a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár szerdán Miskolcon.

A Szimbiózis Alapítvány által működtetett, fogyatékossággal élőket foglalkoztató Baráthegyi Majorságban megtartott sajtótájékoztatón Fülöp Attila kiemelte, a személyi asszisztencia bevezetésével „új színt hoznak a gondoskodáspolitika palettájára”, amit siker esetén akár meg is honosíthatnak a magyar ellátórendszerben.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a terület „korábban nagyon terhelt volt”, sokáig nem volt benne a közbeszédben, az intézményi ellátás pedig arról szólt a rendszerváltás előtt, hogy több százan „eldugva” élnek egy intézményben.

Kapcsolódó tartalom

Ez meggátolta, hogy a mindennapokban „találkozzunk velük, és átérezhessük”, milyen az életük. A helyzet sokat változott, de rengeteg tennivaló van még, az új szolgáltatási forma azonban felgyorsíthatja az együttgondolkodást – mondta.

Miskolc mellett Mezőcsáton, Nyíradonyban és Szombathelyen pályáztak sikeresen, ezeken a településeken indulhatott el az összesen mintegy 343 millió forintos program.

„Kiszámíthatatlan körülöttünk a világ”, tele van veszélyekkel és alkalmazkodási kényszerrel, a kormány azonban elkötelezett abban, hogy a szociális biztonságot megerősítse, ennek egy része a program

– húzta alá Fülöp Attila.

Az államtitkár hangsúlyozta, a program nemcsak a nemzetközi egyezményekkel van összhangban, hanem az Európai Bizottság szakmai ajánlásaival is.

Tíz hónapon keresztül 16 embernek lesz lehetősége a támogatásra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a programra a Szimbiózis Alapítvány pályázott, és nyert el 81 millió forint támogatást. Jakubinyi László kuratóriumi elnök elmondta,

a több mint 3 ezer taggal rendelkező Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületét kérték meg arra, hogy segítsenek a résztvevők kiválasztásban.

A fogyatékossággal élő ember a személyi asszisztenciával nem kizárólag ápolási segítséget vesz igénybe, hanem az alapítvány finanszírozásában maga választhatja ki, hogy kik lesznek azok az asszisztensek, akiket szeretne alkalmazni, és ő is igazolja majd az elvégzett munkát. Minden résztvevőnek maximum négy személyi asszisztense lesz, így biztosított a folyamatos, akár 24 órás szolgálat. Nem professzionális segítőkről van szó, hanem olyanokról, akik a mindennapi életben tudnak segíteni.

A legfontosabb társadalmi üzenet: a fogyatékossággal élők is teljes értékű emberek, és „mi hiszünk abban”, hogy a fogyatékosság a normalitás egy variánsa – fogalmazott Jakubinyi László.

Kiemelt képünk: Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára (b) és Jakubinyi László, az alapítvány kuratóriumi elnöke a fogyatékossággal élő embereket segítő személyi asszisztencia program indulásáról tartott sajtótájékoztatón a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában Miskolcon 2023. március 1-jén.  (Fotó: MTI/Vajda János)

Ajánljuk még