Baleset

Kigyulladt egy társasházi lakás Gyöngyösön, huszonnégy embernek kellett elhagynia otthonát

Energiaügyi Minisztérium: Már rögzített áron jutnak gázhoz a jogosult és regisztrált intézmények

Szerdától szeptember végéig kapják fix áron a földgázt egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek. Így a következő gázév elejéig kiszámíthatóbbá vált mindazok gazdálkodása, akik a változó tarifáikról áttérést a jogszabályi határidőig igényelték. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) által felkínált lehetőség több mint 1100 jogosult számára jelent könnyebbséget összesen mintegy 8400 fogyasztási helyen – jelentette be szerdán a minisztérium.

A közleményben emlékeztetnek: a háború és az elhibázott szankciók okozta nemzetközi energiaválságban sosem tapasztalt magasságokba emelkedtek az energiaárak. Tavaly ősz óta fokozatos visszarendeződés figyelhető meg, a nyári csúcsoknál kedvezőbb szinten alakulnak az árak.

A kormány elsőként a földgázszolgáltatásban nyitotta meg a változó áras szerződésekről fix árakra átállás lehetőségét.

A rögzített költségek márciustól szeptember végéig könnyítik meg az érintettek gazdálkodását, garantálhatják zavartalan működésüket, kiszámíthatóbbá teszik rezsikiadásaikat.

Kapcsolódó tartalom

A jogosultak közé tartozók – költségvetési szervek, önkormányzatok és intézményeik, állami és önkormányzati gazdasági társaságok, egyházak, közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmények – rendeletben rögzített határidőig, elektronikus úton igényelhették a módosított elszámolást.

A hazai földgázkereskedők több mint 1100 kérelmet fogadtak be.

Márciustól szeptember végéig összesen így mintegy 8400 fogyasztási helyen élvezhetik a rögzített árú gázszolgáltatás előnyeit,

egyebek mellett kórházakban és fürdőkben, az oktatás minden szintjén a bölcsődéktől az egyetemekig, vagy múzeumokban, könyvtárakban és művelődési házakban is.

A bevált gyakorlatot az önkormányzati szövetségek felvetésére az áramellátásra is kiterjesztette a kormány. Az igénybevételről február végéig nyilatkozhattak az érintettek. A villamos energia esetében a gázév időtartamától függetleníthető fix áras időszak kilenc hónapon át, áprilistól 2023 végéig tart majd.

Kapcsolódó tartalom

Az Energiaügyi Minisztérium végezetül hangsúlyozza: a kormány a rezsivédelmet egész évben biztosítja a magyar családok számára. A háztartások ennek köszönhetően az átlagfogyasztásig Európa legalacsonyabb gáz- és áramárait fizetik.

Az Energiaügyi Minisztérium megalakulása óta azon dolgozik, hogy a szankciós energiaválság hatásai minél kevésbé terheljék a magyar fogyasztókat.

Az energiaárak szabadon választható rögzítése kiszámítható szinten tartja az intézményi felhasználók költségeit is – áll a közleményben.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még