Aktuális

Telitalálat az ötös lottón! Rekordnyeremény ütötte egy szerencsés nyertes markát

Azbej Tristan: Új fejezet kezdődik a fejlesztéspolitikai együttműködésben

Pénteken új fejezet kezdődik a magyar fejlesztéspolitikai együttműködésben – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Budapesten.

Azbej Tristan az Afrika Expón angol nyelvű beszédében hangsúlyozta: a Hungary Helps Program már csaknem egymillió embernek segített megteremteni az alapvető életfeltételeket bizonyos országokban, lehetővé téve, hogy az ott élők helyben maradjanak, azok pedig, akik menekülni kényszerültek, visszatérhessenek oda.

Az eseményt abból az alkalomból rendezték meg, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fejlesztéstámogatási bizottsága (DAC) tavaly szakértői felülvizsgálatot végzett Magyarországon. Ennek eredményeit ismertették pénteken.

Kapcsolódó tartalom

Az OECD DAC kiemelt jelentőségű a nemzetközi fejlesztéspolitikában, ugyanis ez a szervezet készíti el a tagállamokra vonatkozó nemzetközi fejlesztéspolitikai irányelveket és ajánlásokat, illetve kíséri figyelemmel a tagországok támogatási politikáját.

Az államtitkár azt mondta,

Magyarország célja bővíteni az együttműködést déli és keleti irányban. A 2025-ig szóló stratégiájuk a nemzetközi közösséget érő legfontosabb kihívások leküzdését célozza

– tette hozzá.

A kormány célja a szegénység felszámolása, az egyenlőtlenségek csökkentése – jelentette ki Azbej Tristan.

Azt mondta, hogy nem csupán Afrikára összpontosítanak: különös figyelmet fordítanak a Közel-Keletre és az Európai Unió szomszédságára is.

Az államtitkár a Hungary Helps Programról és arról is beszélt, hogy meg kell védeni a szélsőségesek által támadott keresztényeket.

Magyarország világszerte már hatvan országban kínált ösztöndíjat a Hungary Helps Program 2017-es indulása óta

– közölte Azbej Tristan.

Pilar Garrido, az OECD Fejlesztési Együttműködési Főigazgatóságának vezetője megköszönte a magyar kormánynak, hogy nyitott volt a szakértői felülvizsgálat során. A folyamat új, most kezdődő része az ajánlások átültetése a gyakorlatba – hangoztatta.

A jelentés Magyarország erősségei között említi, hogy lényegesen, négyszeresére nőtt a hivatalos fejlesztési támogatások mértéke 2010-hez képest 2021-re. Így ez az összeg már a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,29 százalékát teszi ki.

További pozitívumként említették, hogy Magyarország vezető a vízdiplomáciában. Vegyíti a diplomáciai eszközöket, a szakértelmet és a fejlesztési együttműködést a fenntartható vízkezelésért.

Magyarország erőssége, hogy válaszol partnerei szükségleteire, kéréseire, valamint hogy a kormány közösen dolgozik a helyi civil szervezetekkel

– emeli ki a jelentés.

Fejlesztendő területnek ítéli meg ugyanakkor más országokkal azon stratégiai kapcsolatokat, amelyek a hosszú távú következményekre és a fenntarthatósági hatásokra összpontosítanak.

A jelentés szerint Magyarországon jobban tisztázni kellene bizonyos felelősségi köröket, valamint szükséges lenne újragondolni egyes szakpolitikákat, amelyek ellentmondanak a nemzetközi közösség fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítéseinek.

Az esemény meghívójában kiemelték, hogy Magyarország hat éve, 2016 decemberében csatlakozott az OECD DAC-hez, harmincadik tagként. Kötelezettségének részét képezi a részvétel szakértői felülvizsgálatokban (peer review). Átlagosan 4-5 évente értékelik a tagok nemzetközi fejlesztési szakpolitikáit, rendszereit, továbbá a fejlődő országokban végrehajtott programjait.

Magyarország esetében tavaly végezték el a szakértői felülvizsgálatot, amelynek keretében a felülvizsgálati csoport Magyarországra látogatott és megbeszélést folytatott a fejlesztéspolitika kialakításában és végrehajtásában részt vevő releváns kormányzati szereplőkkel, kulcspartnerekkel, valamint a civil szféra kiemelkedő képviselőivel.

Kiemelt képünk: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még