Aktuális

Jelentést tett Avgyijivka bevételéről a Kremlben az orosz védelmi miniszter

Bajnokok a bajnokokért: eddig két és fél millió forint gyűlt össze a jótékonysági aukción

| Szerző: hirado.hu
Félidőhöz érkezett a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatásával megvalósuló Bajnokok a bajnokokért jótékonysági aukció, amelynek kedvezményezettje a WonderFlora & CMT Alapítvány. A neves magyar sportolók által felajánlott ereklyék nagy részére már érkezett ajánlat, és ez idáig több mint két és fél millió forint gyűlt össze. Február 28-ig lehet még versenybe szállni az értékes relikviákért a bajnokokabajnokokert.hu oldalon.

Az aukcióhoz csatlakozó sportolók közül Szoboszlai Dominik a Real Madrid elleni győztes mérkőzésen viselt mezét ajánlotta fel. A magyar válogatott csapatkapitánya mellett Schäfer András, illetve Hanga Ádám klubmezére is lehet licitálni, továbbá Lőw Zsoltnak köszönthetően egy, a Chelsea játékosai által aláírt, eredeti Lukaku-mez is bekerült az ereklyék közé.

Paralimpiai bajnok sportolók is a jó ügy mellé álltak. Illés Fanni paraúszó azt az úszósapkát bocsátotta licitre, amelyben 2018-ban Európa-bajnok lett. Ekler Luca paraatléta pedig sprinter cipőjét ajánlotta fel, amelyet többek között a tokiói paralimpián is viselt, ahol távolugrásban világcsúccsal aranyérmet szerzett. A kezdeményezésben részt vevő sportolók értékes relikviáira még egy héten keresztül lehet licitálni a bajnokokabajnokokert.hu-n.

Konduktív torna

A WonderFlora & CMT Alapítványt nemcsak a jótékonysági aukció keretein belül, de más módokon is támogatni lehet. Ha valaki segíteni szeretné az alapítványt céljai elérésben, banki átutálással és az adó 1 százalékának felajánlásával is megteheti azt. Az aukció elindulása óta sportszervezet és magányszemély is élt már az adományozás lehetőségével, amelynek menetéről és részleteiről az árverés honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A kedvezményezett WonderFlora & CMT Alapítvány alapítója Drávucz Rita 4. helyezett olimpikon, világbajnok és Európa-bajnok vízilabdázó, akit CMT-vel diagnosztizált kislánya, Flóra esete ösztönzött arra, hogy szervezett formában képviselje a betegségben érintett családok ügyét. A kitűzött célok közé tartozik az I. Nemzetközi Interdiszciplináris Neuromuszkuláris Konferencia megrendezése 2023 tavaszán, amely a CMT-vel, az SMA-val és a DMD-vel foglalkozó szakemberek, valamint az érintett családok tájékoztatását segítené elő, nemzetközi és hazai egészségügyi szakemberek bevonásával. További célkitűzés Flóra állapotjavításának és fejlesztésének támogatása. Rita kislányának egy nagyon komplex, Magyarországon nem elérhető rekonstrukciós ortopédiai műtétre van szüksége ahhoz, hogy fájdalom nélkül, önállóan tudjon sétálni. Az aukció a műtét mielőbbi megvalósításához is hozzájárul.

 

Ajánljuk még