Interjú

Zelenszkij: Ukrajna új ellentámadásra készül

A társadalom jelentős többsége szigorítást vár a pedofil bűncselekmények elkövetőivel szemben

| Szerző: hirado.hu
Röviddel azt követően, hogy napvilágot látott a 15 éves fiúval szexuális viszont folytató fővárosi pedagógia asszisztens ügye, máris újabb pedofil botrány borzolja a kedélyeket: egy 13 éves kislányt ronthatott meg egy történelemtanár Békés vármegyében. A Századvég – a témában készített – kutatásából világosan kiderül: a magyar társadalom az eddigieknél szigorúbb feléllépést vár el a gyermekek védelmében.
Ifj. Lomnici Zoltán az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, a magyar kormány a közelmúltban már szigorította a büntető törvénykönyv vonatkozó szakaszát, és a munka törvénykönyvét egyaránt:

utóbbi értelmében nem térhet vissza állásába az a személy, aki ilyen jellegű bűncselekményt követett el.

Az alkotmányjogász szerint a kormány által hatályba helyezett gyermekvédelmi törvény összhangban áll a társadalom jelentős többségének véleményével:

a Századvég ez irányú kutatása szerint a felnőtt és egy kamasz közötti szexuális kapcsolatot elutasítók aránya 95 százalék, egy tanár és egy kamasz diák közötti szexuális kapcsolatot elutasítók aránya pedig 96 százalék.

A brüsszeli politikai elit által elhanyagolt gyermekvédelem kérdése is az oka lehet annak, hogy a magyarországi megkérdezettek közel 70 százaléka mindenképp szigorúbb szabályozást követel a a pedofil bűnelkövetőkkel szemben – tette hozzá a Századvég jogi szakértője.

Kapcsolódó tartalom

Példaként az Egyesült Államokat említette, ahol akár húszéves börtönbüntetést is kaphat az a tanár, aki kiskorú diákjával folytat szexuális viszonyt.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint az úgynevezett beleegyezési korhatár felemelése 14 évről realitás lenne Magyarországon, ám nem volna szerencsés kriminalizálni azokat a fiatal szerelmeseket, akik egyike épp betöltötte 18. életévét, a másikuk pedig még éppen nem, ám nemi kapcsolatot létesítettek.

A 15 éves diákkal szexuális viszonyt folytató pedagógiai asszisztens ügye kapcsán – amely során Bite Zsolt politikai és szakmai érinthetetlenségével kérkedett – közölte: semmiképp nem lehet politikai kérdést kreálni az inkriminált ügyekből, ki kell tartani amellett, hogy a függelmi viszonyban lévő kiskorúak – tizennyolc éves koruk betöltése előtt – ne létesíthessenek szexuális kapcsolatot tanárukkal.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még