Ráadásul egy posztja azt is bizonyítja, hogy az iskola tudott erről, mégsem tett feljelentést. Inkább eltussolni igyekeztek a dolgot a tanártüntetések egyik centrumában, az óbudai Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Igaz, egyfajta „ejnye-bejnye” raportra hívták a pedagógust, mert nyilvánvalóan tudták, hogy mindez már a büntető törvénykönyvbe ütközhet – számolt be a Metropol.
Kapcsolódó tartalom

De még emiatt a nyilvánosság elől eltitkolt „raport” miatt is panaszkodott a különböző Soros György pénzelte szervezetekkel, LMBTQ-ideológiát terjesztő egyesületekkel szoros kapcsolatokat ápoló tanár.
A pedagógus 14 éven aluli gyerekek fotóit még ezután sem szedte le az Instagram-fiókjáról! Sőt, egy Facebook-bejegyzésében szóvá tette, hogy az iskolában kérték a képek eltüntetését.

Külön figyelemre méltó, hogy
már tudja, a 14 éven aluliak között vannak transzok, nem binárisak és biszexuálisok is. Még azt is elárulta, hogy mindezt „beszélgetések” révén szedte ki a kiskorú gyerekekből.

Azt sulykolta a diákokba, hogy homofóbok a szüleik.
Bitét a posztja alatt egy ismerőse figyelmeztette arra, hogy szülői beleegyezésre van szükség ahhoz, hogy kiskorú gyerekek képmását közzétegye az interneten. Erre a tanár az érvényes jogszabályokat kezdte gúnyolni. „Fantasztikus a jog, hiszen a transz-, nembináris, biszexuális gyerek homo- vagy transzfób szülője rendelkezhet úgy a gyereke helyett, hogy nem egyezik bele a közzétételbe.”
Kapcsolódó tartalom
Miután nagy titokban a 14 éven aluliak képei miatt „raportra” hívták B. Zsoltot, a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola vezetősége megdöbbentő döntést hozott: a tanárt a felső tagozatból áthelyezték a 6–10 évesek közé, vagyis az alsó tagozatba.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép forrása: Metropol