Aktuális

Sulyok Tamás: A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom

BRFK: Nem tett vallomást az Erzsébet téri késelő

Nem tett vallomást az emberölés kísérletének elkövetésével gyanúsított fiatal, aki vasárnap hajnalban késsel életveszélyesen megsebesített egy embert az V. kerületi Erzsébet téren – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a Police.hu oldalon.

A közleményben emlékeztettek, hogy a fővárosi nyomozók azonosították, körözést adtak ki ellene, majd tizenöt órával az elkövetés után Kőbányán elfogták azt a 18 éves fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint február 19-én 2 óra körül az Erzsébet téren halántékon szúrt egy másik fiút.

Az elkövető elmenekült a helyszínről, a megkéselt fiatalt a mentők életveszélyes sérüléssel vitték kórházba – tették hozzá.

Kapcsolódó tartalom

A BRFK emberölés bűntett kísérlete miatt ismeretlen elkövető ellen indított nyomozást, és a tettes után hajtóvadászat indult, így még a bűncselekmény napján, 17 óra után elfogták a fiatalt.

Az eddig beszerzett adatok szerint két, fiatalokból álló társaság találkozott éjszaka a belvárosban, ahol a későbbi sértett és az elkövető egy lány miatt verekedett össze. Eközben szúrt pillangókésével a gyanúsított – írták.

Az elkövetés eszközét a nyomozók az eljárás során megtalálták és lefoglalták. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására – áll a közleményben.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még