Lényeges

Ma 15 órától miniszterelnöki évértékelőt tart Orbán Viktor

Orbán Viktor: Magyarországon kell lennie a legszigorúbb gyermekvédelmi rendszernek

„A pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombati évértékelőjén, a 15 éves fiúval szexuális kapcsolatot folytató pedagógiai asszisztens ügyére reagálva. A miniszterelnök hangsúlyozta: a genderpropaganda a gyermekeinkre leselkedő legnagyobb veszély, a gyermekeket pedig bármi áron meg kell védeni, ezért Magyarországon kell lennie a legszigorúbb gyermekvédelmi rendszernek.

Egy hete töltötte fel az internetre az egyik budapesti iskola 40 év körüli pedagógiai asszisztense azt a videót, amelyen büszkén jelentette be: egy 15 éves fiúval van szexuális kapcsolata. Az erről beszámoló Pesti Srácok értesülései szerint a férfi már négy évvel ezelőtt, egy káptalanfüredi ottalvós táborban is kiskorú tanulókkal foglalkozott, akik akkor 10-13 évesek voltak.

Kiderült az is, hogy alsós iskolásoknak engedély nélkül szexuális felvilágosító órát is tartott. A szülők arra panaszkodtak: korábban is voltak már problémák a pedagógiai asszisztenssel. Szembe szállni azonban nem mertek vele. A tanár egyik kisfilmjében azzal fenyegetőzött, hogy az, aki őt jogilag megtámadja, számos jogvédő szervezettel találja szemben magát.

A fiatal fiúkat megrontó férfit azóta elbocsátotta a tankerület.

A gyomorforgató videóiról elhíresült férfinél – sajtóértesülések szerint – a napokban házkutatást is tartottak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az M1-nek az ügyben megerősítette: a hatóság gyermekpornográfia miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.

A fiatalokhoz vonzódó férfi korábban női ruhában és magassarkú cipőben állította meg a forgalmat a Nagykörúton még egy korábbi Pride-rendezvényen, ahol transzvesztitaként vonult fel. De rendszeres résztvevője volt a tanártüntetéseknek is.

Kapcsolódó tartalom

Ezeken számos atrocitással és minősíthetetlen megnyilvánulással lehetett találkozni tavaly. A baloldal által felheccelt demonstrálók között volt olyan, aki egyenesen a miniszterelnök unokáit dobta volna oda a pedofiloknak – számolt be erről akkor az Origo.

Az Országgyűlés 2021 júniusában fogadta el a pedofil-ellenes és gyermekvédelmi törvénycsomagot. A kormány azután döntött a szigorítás mellett, hogy kiderült: a volt perui magyar nagykövet, Kaleta Gábor hivatali laptopján a hatóságok csaknem 19 ezer pedofil képet és videót találtak, ám végül egy felfüggesztett börtönbüntetéssel és alig több mint félmillió forintos bírsággal úszta meg az esetet.

A törvénycsomagba bekerült a 18 év alattiak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítésének tilalma, valamint az iskolai szexuális felvilágosítás szabályozása.

Nincs bocsánat a pedofíliára – hangsúlyozta Orbán Viktor évértékelőjén.

A kormányfő azt mondta: a genderpropaganda a gyermekeinkre leselkedő legnagyobb veszély. Hozzátette: a jogszabályok megvannak, és újak is lesznek, de ahhoz, hogy a gyermekeket meg lehessen védeni, összefogásra van szükség.

„Itt mindenkire, szülőkre, nagyszülőkre, édesanyákra és édesapákra, pedagógusokra és nevelőkre is szükség lesz! Mert a genderpropaganda nem egy jópofa marháskodás, nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyermekeinkre leselkedő legnagyobb veszély. Azt akarjuk, hogy hagyják békén a gyerekeinket, mert ami sok az sok. Efféle dolgoknak semmi, de a világon semmi keresnivalójuk nincs Magyarországon, és különösen nincs az iskoláinkban. Számítok Önökre, számítunk minden jóérzésű magyar emberre, hogy ezt a munkát 2023-ban, egyszer és mindenkorra közösen el tudjuk végezni!” – fogalmazott a miniszterelnök.

A miniszterelnök leszögezte: a gyermekeket bári áron meg kell védeni, ezért Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének.

Ajánljuk még