Veres András a katolikus iskolák vezetőinek szervezett konferencián arról beszélt: az egyház természetéből fakadó erkölcsi kötelessége részt venni a kultúra gazdagításában és továbbadásában, és e kötelességének mindig eleget is tett.
Kiemelte: ahogy annak idején az őt tanító szerzetesek tették, ma is arra van szükség a katolikus iskolákban, hogy formálják a diákok keresztény világlátását, meghagyva közben egyéni szabadságukat a keresztény világnézet melletti döntésben.
Meglátása szerint ugyanakkor éppen ezen a ponton érhető tetten a mai egyházi iskolák egyik gyengesége is. Az egyházi iskolában tanító tanárok nem mindig képes ennek a módszernek a gyakorlására, ehhez még időre van szükség.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek rámutatott, az egyház mint fenntartó sajátos küldetése „lelket adni a teljes oktatói és nevelői tevékenységnek”. Azt is hangsúlyozta, hogy
az egyház, amikor iskolákat működtet, nem csupán az oktatáshoz való jogát gyakorolja, hanem egyben a vallásszabadság alapvető jogát is.
A nevelés joga és kötelessége elsősorban a családé, de a család rászorul az egyház vagy az állam segítségére is. Felidézte, a Szentszék és Magyarország közötti, 1997-ben aláírt egyezményben világosan megfogalmazták, hogy az egyházi iskolák ugyanolyan állami támogatásra jogosultak, mint az állami intézmények. Ez a dokumentum garanciát jelent az egyházi iskoláknak.
Szólt arról is, noha a magyar katolikus iskolák is küzdenek problémákkal, de az, hogy egy „világegyházhoz tartozunk”, lehetőséget ad, hogy „fölemeljük a tekintetünket”. „A mi horizontunk a világegyház, és a problémák megoldásában is segíteni fog minket a szélesebb áttekintés” – fogalmazott a bíboros.
Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK iskolabizottságának elnöke előadásában „alapvető lelki törekvésként” beszélt arról, hogy a katolikus iskolák „ne csak a mérhető eredményekben haladjanak előre, hanem Isten ismeretében és szeretetében is”. „Meggyőződésem, hogy minél eredményesebbek vagyunk ebben, annál jobbak lehetünk szakmai vonatkozásban is” – fogalmazott.
Jelezte, ebben a feladatban a szülőknek is részt kell venniük. A szülők jó esetben eleven kapcsolatban vannak az iskolával és a plébániával, sokszor azonban csak azért íratják katolikus iskolába gyermeküket, hogy jó nevelést kapjanak.
Ugyanakkor ezekben a szülőkben is él feltehetően egyfajta sóvárgás azon lelki értékek iránt, amelyeket ők maguk talán nem kaptak meg, és éppen ezért nem is tudnak továbbadni.
A katolikus iskolák számára hatalmas kihívás, hogy ezeket a szülőket is bevonja a gyerekek keresztény nevelésébe.
Ternyák Csaba úgy fogalmazott: „célunk, hogy a vallásos katolikus családok gyermekei megerősödjenek a hitükben, a nem vallásos hátterű gyermekek pedig megismerjék és megszeressék Jézus Krisztust és az ő egyházát”.
Kiemelte: az egyház vonzó arcát kell megmutatni egy olyan világban, ahol a lejáratás, az álhírek és a különféle botrányok sokakra negatívan hatnak, mert „az egyház nem térítéssel, hanem vonzással növekszik” – mondta XVI. Benedek pápát idézve.
A tét, hogy „át tudjuk-e adni a következő nemzedékeknek azokat a lelki és szellemi értékeket, amelyek társadalmunk gyökereit jelentik”, és ebben „iskoláink egyre fontosabb szerepet játszanak” – összegzett az egri érsek.
Angelo Vincenzo Zani érsek, a Római Szent Egyház könyv- és levéltárosa, a Nevelési kongregáció korábbi titkára előadásában ismertette: világszerte kétszázhúszezer katolikus iskola működik.
A katolikus intézményekben tanulók 35-40 százaléka nem hívő vagy más vallású családból érkezik. Kiemelte a közel-keleti és ázsiai katolikus iskolába járó diákokat, akiknek 80-90 százaléka muszlim, illetve buddhista. Megemlítette, hogy Libanon egyes részein az édesanyák már várandósságuk idején beíratják gyermeküket egy katolikus óvodába mert így tartják biztosítottnak a jó nevelésüket.
Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy képesek legyünk a párbeszédre – hangsúlyozta az érsek. A jelenkor kihívásairól szólva kiemelte a generációk közötti kapcsolatok és kommunikáció válságát, amely az oktatásban is problémát okoz.
Kihívásként beszélt a transzhumanizmusról, amely számos eszközzel, mesterséges intelligenciával, génterápiával igyekszik átlépni az emberi korlátokon, mint a betegség vagy a halál. A tudományba és a technológiába vetett abszolút hit, a sebezhetőség, a betegség és általában a korlátok radikális elutasítása, a testhez való viszony újradefiniálása szintén kihívás a társadalom és az oktatás számára.
Angelo Vincenzo Zani szerint a szekularizálódó nyugati társadalomban megvan a veszélye annak, hogy a vallás csak a magánszférában lesz elfogadott.
Ha azonban kiszorítjuk a vallási kifejezésmódokat a kultúrából, azzal megszüntetjük azt az értékes hozzájárulást, amelyet a vallás a kultúrák közötti párbeszédhez nyújthat. Emellett veszélyes vákuumot teremtünk az egyének formálódása és a társadalmi közösségek építése terén is – mondta.
A válasz, ha az „oktatási folyamatokban kialakítjuk és fejlesztjük a kultúrák közötti párbeszédet”, ha a sokféleségre nem problémaként, hanem erőforrásként tekintünk. Igazi és mély párbeszédre van szükség, olyan interkulturalitásra, mely nem a különbségek kiegyenlítésére törekszik, hanem a különböző kultúrák által hozott értékek kölcsönös elismerésére – tette hozzá Angelo Vincenzo Zani.