Aktuális

Lesodródott az útról egy autó Veszprém vármegyében: többen megsérültek, egyiküket mentőhelikopterrel szállították kórházba

Agrárminiszter: Minden igénylő önkormányzathoz eljutott a szociális tűzifa

Az elhibázott brüsszeli szankciók energiaválságot okoztak Európában, az egekbe emelkedtek a gáz- és áramárak. Emiatt most még nagyobb jelentőséggel bír a szociálistűzifa-program, amely az 5000 fő alatti településeken élő rászoruló családoknak nyújt segítséget – mondta el Nagy István agrárminiszter csütörtökön a közösségi oldalán.

A tárcavezető kifejtette, a Belügyminisztérium által meghirdetett program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kapott és kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít.

Az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó állami erdőgazdaságok idén is jelentős mértékben kivették a részüket a program megvalósításából.

A programban évente 80-90 százalékban az állami erdőgazdaságoktól vásárolnak a nyertes intézmények – tette hozzá a miniszter.

Kapcsolódó tartalom

Nagy István hangsúlyozta, hogy minden igénylő önkormányzathoz eljutott a szociális tűzifa. Az erdőgazdaságok 2115 önkormányzatnak mindösszesen 210 426 köbmétert (200 091 köbméter kemény lombos, 10 335 köbméter lágy lombos) tűzifát adtak át, tehát maradéktalanul kiszolgálták a teljes igényelt mennyiséget.

A legtöbb megrendelés a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben gazdálkodó Nyírerdő Zrt. és Északerdő Zrt.-hez érkezett. Az erdőgazdaságok eközben országosan a tűzifa programban is folyamatosan teljesítik a lakosság kiszolgálását, emelte ki a tárcavezető.

Magyarországon az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság,

ami azt jelenti, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem rontják a természetességi állapotukat. A fakitermelés tervszerű gazdálkodás része, amit mindig az erdő megújítása követ.

Az elmúlt 12 évben az állami erdőgazdaságok 1,8 millió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó szociális tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára, hogy minden évben minél többen meleg otthonban tölthessék a téli időszakot – fűzte hozzá Nagy István.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még