Egy karcagi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. június 1-jén az éjszakai órákban a város külterületén található egyik üzemanyagtöltő állomáson előzetes szóváltást követően bokszerrel arcon ütötte ismerősét, aki a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A 22 éves agresszor január 7-én 15 óra körül a város belterületén egy másik férfit is megütött a támadó eszközzel. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A feltételezett elkövető elrejtőzött a rendőrök elől, ezért elfogató parancsot bocsátották ki ellene – írták a Police.hu oldalon.
Ugyancsak megalapozott a gyanú arra, hogy február 8-án az éjjeli órákban a gyanúsított egyik ismerősével megjelent volt barátnője bucsai lakásánál, majd a nőt erőszakkal, a hajánál fogva betuszkolta egy személyautóba és Karcagra vitte. A férfi a rémült fiatalt a lakásába zárta, onnan nem engedte ki, mert szexuális kapcsolatot akart vele létesíteni.
Kapcsolódó tartalom
Ezt a sértett megtagadta, ezért bokszerrel bántalmazta, késsel és machetével fenyegette a lányt.
A férfit cselekménye végrehajtásában a házban tartózkodó ismerőse akadályozta meg, akivel dulakodni kezdett, ezt használta ki a sértett, és elmenekült a helyszínről.
A karcagi rendőrök február 10-én fogták el az agresszív férfit, akit egy ágyneműtartóban elbújva találtak meg.
A gyanúsítottat kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, testi sértés vétség, személyi szabadság megsértése bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt hallgatták ki a nyomozók. A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.