A tárcavezető elmondta, az elmúlt évi magas infláció, illetve a háborúra adott szankciós válaszok ellenére a kormány teljesíti az ígéretét: a munkavállalóknál jó néhány százalékkal magasabb volt az átlagos béremelkedés, mint amennyi az infláció volt, a nyugdíjasok esetében pedig bíznak abban, hogy a január elsejével megtörtént 15 százalékos nyugdíjemelés, jó forgatókönyv esetén, infláció feletti is lehet az év egészét nézve.
Hangsúlyozta: folyósítják az inflációval megemelt 13. havi nyugdíjat is.
Felhívta a figyelmet arra: míg a 2008-2009-es gazdasági válság idején a Gyurcsány–Bajnai-kormány elvette a 13. havi nyugdíjat, ezt a mostani kabinet visszaadta, a 13. havi nyugdíjat fenntartja és az inflációval emelte is.
Kapcsolódó tartalom
Gulyás Gergely szerint reális az 1,5 százalákos GDP-növekedés 2023-ban
A tárcavezető az idei év legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy az inflációt leszorítsák, a munkahelyeket megvédjék és ne engedjék recesszióba süllyedni a gazdaságot.
Fáradhatatlanul dolgoznak a magyar hősök! Már huszonhét túlélőt mentettek ki eddig a magyar mentőalakulatok
A miniszter beszámolt arról is, hogy szerda este 156 főre és 26 kutyára emelkedett a törökországi mentési munkálatokban részt vevő magyar kontingens létszáma.
Gulyás Gergely: Brüsszelnek a szavakon túl is kellene a határvédelmet támogatni
Magyarország továbbra is békepárti, és a jövőben is az marad. Mindenkinek az az érdeke, hogy elkerülje, hogy világháborúvá szélesedjen a háborús helyzet – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.