A gimnázium szerint a felvételen elhangzott állítások hamisak. A Metropolnak ugyanakkor most egy korábbi diák édesanyja erősítette meg, hogy gyermekének három protekciós osztálytársa is volt – számolt be az M1 Híradó.
Kapcsolódó tartalom
„Nagyon örülök, hogy végre fény derült arra, mi folyik az Eötvös-gimnáziumban már évek óta” – olvasható abban a levélben, amit egy szülő írt a Metropol szerkesztőségének.
Mindenki tudott a korrupcióról
Az édesanya gyermeke még 2007 és 2011 között járt a fővárosi intézménybe, de szerinte már akkor nyílt titok volt, hogy van az az összeg, amiért a felvételt nem nyert gyerekek is bekerülhetnek a budapesti elit gimnáziumba. Ráadásul nem is kevesen, csak az édesanya által említett egyetlen osztályban három kivételezett gyermek volt, egy negyediket pedig a velük párhuzamos osztályba irányítottak. A szülő azt írta:
„minden diák és minden tanár tudott róla, hogy ezek a diákok protekcióval jutottak be.”
„…kettő nap alatt a kért összeget teljesítettük. Én azt kérdezem, hogy a félmillió forint az volt kevés?” – forszírozta a kérdést az egyik érintett szülő.
Kapcsolódó tartalom
Korábban a Metropol egy hangfelvéltelt közölt, miszerint félmillió forint kell ahhoz, hogy azokat a diákokat is felvegyék, akiknek nem sikerült az írásbelijük. De ebből nemcsak az derült ki, hogy az iskola igazgatója, Moss László és az alapítvány vezetője, Kálmán Gábor vesztegetési pénzért árulta az iskolai helyeket, hanem az is, hogy már több évtizede működtették a korrupt rendszert.
Már folyik a nyomozás
A baloldalhoz közel álló Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja a botrány kirobbanása után újságíróknak cáfolta a Metropol információt. Nagy Erzsébet egy kollégájára hivatkozva beszélt hazugságról.
Kapcsolódó tartalom
„Én ezt ottani kollégánktól kaptam információként, és azt mondta, hogy ennyit tud mondani erről, mert az intézményvezetés szeretne részletes tájékoztatást adni” –nyilatkozta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja
Az Eötvös József Gimnázium hivatalos Facebook-oldalán pedig azt írta: a bizonytalan eredetű hangfelvételeken elhangzott kijelentések nem igazak. Azt azonban elismerték: rendkívüli felvételi eljárás keretében is felvételt nyerhetnek diákok a gimnáziumba, de anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Majd közölték: az ügy lezárultáig nem nyilatkoznak. A Mediaworks stábjával is ezt közölte Moss László igazgató.
Kapcsolódó tartalom
A Metropol azt írja: e-mail-címükre továbbra is érkeznek a hasonló vesztegetési ügyekről szóló levelek. A lap munkatársai azt ígérik, utánajárnak minden egyes esetnek.
Az M1 kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte: az ügyben már megkezdődött az eljárás, vesztegetési ügyben folyik a nyomozás, és a sajtóban közzétett hangfelvételt is vizsgálják.
Kiemelt kép forrása: Metropol.hu