A többmillió dolláros külföldi támogatás mikroadományokból egy NGO-n keresztül érkezett a baloldal kampányába – állította korábban Márki-Zay Péter.
Az Action for Democracy vezetője, Korányi Dávid – aki a pénzek gyűjtését az Egyesült Államokból szervezte – közösségi oldalán tavaly október közepén azt írta: a diaszpórában élő magyaroktól kapták a támogatást, amit folyamatosan a Mindenki Magyarországa Mozgalom számlájára utaltak.
Kapcsolódó tartalom
A megafonos médiaszakember, Rákay Philip azonban egy videóösszeállításában leleplezte, hogy az akkor még hárommilliárdnyiként ismert összeg nem mikroadományokból érkezett.
A Nemzeti Információs Központ második, január 20-án közzétett részjelentése szerint a titkosszolgálatok megállapították: az Action for Democracy hivatalos bejegyzési dokumentációját 2022. március 9-én nyújtották be New York állam illetékes hivatalánál.
A számlaforgalmi adatok áttekintésekor pedig kiderült, hogy az NGO úgy kezdeményezett több százmillió forintos utalásokat az érintett magyar szervezetek irányába, hogy még be sem volt jegyezve.
Az első utalás pedig meg is történt a Korányi-féle NGO-tól 2022. február 24-én, közvetlenül azután, hogy Karácsony Gergely és volt főtanácsadója Münchenben járt, ahol a Soros-hálózat trónörököse Alex Soros is részt vett egy konferencián.
Kapcsolódó tartalom
A Nemzeti Információs Központ szerint a történtek azt valószínűsítik, hogy az Action for Democracy-t eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre. Ennek eredményeként pedig – az eddigi információk szerint – a magyar baloldal négymilliárd forint feletti tiltott támogatásban részesülhetett. A legnagyobb pénzek az EzaLényeg nevű lejáratóoldalt működtető Oraculum 2020 Kft.-nek jutottak, amelynek tulajdonosa ifj. Páva Zoltán, aki szorosan kötődik a Gyurcsány Ferenc vezette DK-hoz és Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz.
A dollárbaloldal és a brüsszeli korrupció szálai pedig úgy tűnik, összeérnek, mivel sajtóértesülések szerint az Európai Parlament letartóztatásban lévő baloldali alelnöke – a Dobrev Klárával is jó viszonyt ápoló Eva Kaili – is ott volt a német nagyvárosban rendezett megbeszélésen.
Kapcsolódó tartalom
Pálfalvi Milán a Kossuth Rádió reggeli műsorában mindezt úgy kommentálta: amiről nem beszélünk az nincs, a DK és a baloldal pedig most ezt a taktikát folytatja mindkét ügyben.
„Pontosan ez az, ami leginkább felveti annak a lehetőségét, hogy valóban érintettek lehetnek ők maguk is ebben a korrupciós botrányban. Mert ha nem lennének érintettek, akkor teljes mellszélességgel beleállnának a történetbe, és elmondanák azt, hogy nincs itt semmi látnivaló. De miután valószínűleg vaj van a fejükön, nekik is, nem csak Eva Kailinak, illetve a többi korrupciós botrányban érintett személynek, éppen ezért inkább hallgatnak az ügyről” – fogalmazott a Nézőpont Intézet elemzője.
A magyarok jelentős többsége elutasítja a külföldi kampányfinanszírozást – derül ki az Alapjogokért Központ felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint ugyanis a választókorú magyarok 61 százaléka szerint elfogadhatatlan, ha egy párt kampányában részt vevő szervezetek külföldi támogatásban részesülnek. A megkérdezettek több mint fele – 54 százaléka – pedig úgy látja: a külföldi támogatások sértik Magyarország szuverenitását, ezzel pedig a népfelség elvére épülő demokráciát.










