A budapesti Városliget ikonikus épületét, a Magyar Zene Házát egy évvel ezelőtt, a magyar kultúra napján adták át.
A kilencezer négyzetméteres házat Szú Fudzsimoto japán sztárépítész tervezte, aki ezért a munkájáért már számos elismerésben részesült. Most pedig a közmédia választotta őt a 2022-ben az év emberének.
„Ez egy hatalmas megtiszteltetés számomra. 10 éven keresztül tartottak az előkészületek a tervezéstől az építkezésig, azért ma itt állhassunk. Ezalatt sokszor voltam itt Budapesten, és láttam, hogy az embereknek mennyire fontos a magyar kultúra, jó ehhez tartozni” – nyilatkozta az M1-nek a japán építész.
Kapcsolódó tartalom
A Magyar Zene Háza erősíti a nemzeti összetartozást és hozzájárul az értékteremtéshez – mondta Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója. Hozzátette: a korszakalkotó létesítmény a világ magyarságát gazdagítja: „2022 meghatározó alakja volt Fudzsimoto úr, hiszen 2022-ben avattuk föl itt a Városligetben a Magyar Zene Házát, ami egy emblematikus épülete lett nem csak Magyarországnak, hanem most már Európán túl, sőt az Egyesült Államokban is elképesztő sikereket arat a tervező, és maga a mű is” – fogalmazott.
Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a díjátadón arról beszélt: a létesítmény a magyar zene jelképévé vált.
„Egyben ez az épület elismerés a magyar kultúrának is, hiszen egy olyan ékkő, a magyar zene egyik szentélyévé vélt, ami a Zeneakadémia, az Opera mellett egy újabb kultikus építmény.
Azt gondolom, hogy egyébként könnyű a közmédiával is párhuzamba állítani ezt a remekművet, hiszen Fudzsimoto úr most már a magyar kultúra alakítójává vált, és kellő szerénységgel mondhatjuk azt, hogy a közmédiának ez is az egyik missziója, hogy értéket közvetítsen, értéket teremtsen és próbálja a kultúrát alakítani is” – mondta Papp Dániel.
A Közmédia Év Embere díjat 2020-ban hagyományteremtő céllal hozta létre a közszolgálati média. A kitüntetést olyan személyiségek kapják, akik pályafutásukkal, életútjukkal elismerésre méltóak. A harmadik alkalommal odaítélt Közmédia Év Embere díjat 2020-ban Karikó Katalin kutatóbiológus vehette át: az ő szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus elleni mRNS vakcinát. 2021-ben pedig Szilágyi Áron háromszoros olimpiai-, világ és Európa-bajnok kardvívónak ítélték oda.