Aktuális

Olyat tett Szoboszlai edzője, amit korábban soha senki

Origo: Tordai Bence kiállt a fegyverszállítások mellett

A baloldal továbbra is a háború pártján áll, miközben már legalább tizenkét magyar vesztette életét a konfliktusban – írta meg az Origo. A portál ezzel kapcsolatban bizonyítékokat is mutatott.

 

Ismét kiállt az ukrajnai fegyverszállítások mellett a Párbeszéd társelnöke. Tordai Bence a Dömötör Csaba államtitkárral folytatott vitában megerősítette tavalyi kijelentését: „Itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország megkezdje a direkt fegyverszállításokat.” Az Origo közben arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos adatok szerint már tizenkét magyar áldozata van a háborúnak – hangzott el az M1 Híradójában.

Háborúpárti kijelentések

Korábbi háborúpárti kijelentésével szembesítette Dömötör Csaba Tordai Bencét a Scruton politikai fórumán. Az államtitkár szó szerint idézte a Párbeszéd társelnökét, aki tavaly tavasszal a közösségi oldalán azt írta: azonnal fegyvereket kellene küldeni Ukrajnába.

Kapcsolódó tartalom

A baloldali politikus véleménye azóta sem változott. Úgy fogalmazott: Magyarországnak azért kellene fegyvereket szállítani, hogy ne kelljen szégyenkeznie. Tordai Bence szerint ráadásul ez nem jelent veszélyt.

Dömötör Csaba ezzel szemben hangsúlyozta: a kormány békét szeretne, és az az álláspontja, hogy az egyre több fegyver küldése kockáztatja az országok belesodródását a háborúba.

„… És ahogy több fegyver van Európából az ukrán hadszíntéren, az a béke irányába tett erőfeszítés, vagy növeli annak az esélyét, hogy európai országok is háborús felek legyenek?”

– vetette fel a kérdést Dömötör Csaba.

Erre válaszul a Párbeszéd társelnöke azt mondta: kiállnak Ukrajna mellett, és ismét utalt rá, hogy támogatják a fegyverszállításokat.

Még egyszer, az a kérdés, hogy milyen béke? Önök olyan békét szeretnének, ahol Oroszország legyőzi Ukrajnát, ezért ellenzik a fegyverszállításokat, mi pedig azt mondjuk, hogy ki kell állni a megtámadott mellett, segíteni kell őket, hogy megvédjék magukat

– érvelt Tordai Bence.

A dollárbaloldal háborúba sodorná Magyarországot

Itt a bizonyíték, hogy a dollárbaloldal háborúba sodorná Magyarországot – írta az Origo. A portál hangsúlyozza: egyértelműen kiállt az ukrajnai fegyverszállítások mellett Tordai Bence. A baloldal továbbra is a háború pártján áll, miközben már tizenkét magyar vesztette életét a konfliktusban.

A baloldal – Márki-Zay Péterrel az élén – az országgyűlési választások kampányában is végig arról beszélt, hogy fegyvereket és katonákat is küldene Ukrajnába.

Kiemelt kép forrása: Dömötör Csaba hivatalos Facebook-oldala

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még