Aktuális

Óriási öröm érte a Beatles legendáját

Titkos németországi találkozón egyezett meg Márki-Zay és Korányi az amerikai pénzekről?

| Szerző: hirado.hu
A dollárbaloldal „pénztárnoka”, Korányi Dávid nemcsak Alex Sorossal, hanem Márki-Zay Péterrel is találkozhatott Németországban. Aligha írható ugyanis a véletlen számlájára az a gyanús egybeesés, hogy Korányi 2022. február 20-án bizonyíthatóan Münchenben tartózkodott, majd másnap Márki-Zay bejelentette, hogy – Berlin mellett – Münchenbe utazik. Korányi és Márki-Zay müncheni túrája után pedig azonnal, február 24-én meg is érkezett az első amerikai utalás az ellenzékhez.

 

A napokban derült ki Korányi Dávidról, hogy több mint egy éve nem járt Magyarországon. A nagy lebuktató hadműveletet pedig nem más vezényelte le, mint Korányi szupermodell felesége, aki az RTL Klubnak elárulta, hogy 2021 szeptembere óta nem utaztak haza. Az információ első látásra azért tűnhet homlokráncolóan érdekesnek, merthogy Karácsony Gergely 2022. november 30-ig főtanácsadóként foglalkoztatta Korányit. Azaz ezt a feladatkörét távmunkában látta el. Csakhogy időközben létrehozta azt az Action for Democracy nevű szervezetet, amelyik az Amerikából utalt hárommilliárd forintnyi dollárt csatornázta be Márki-Zay Péter – Orbán Viktort gyalázó, migránsszámlálós – „kultúraváltó” kampányába.

Adódik tehát a kérdés, hogy ha Márki-Zay előválasztási győzelmét követően Korányi nem járt Magyarországon, akkor mégis hol és mikor egyezhetett meg egymással a guruló dollárok botrányának két kulcsfigurája?

Kapcsolódó tartalom

A Magyar Nemzet szerint a válasznak pofonegyszerűnek kellene lennie, Márki-Zay ugyanis folyamatosan azt hangoztatja, hogy minden idők legátláthatóbb kampányát folytatta. Ezért végighallgatták az Átlátszó Podcast 2022. december 2-i műsorát, amelyben Hont András többször is rákérdezett kettejük találkozójának időpontjára. Ezeket a részleteket szó szerint idézik:

Hont András: 2019 tavasza. Mikor találkoztak utána Korányi Dáviddal?

Márki-Zay Péter: Hát most, hogy jobban belegondolok, szerintem idén (2022-es a felvétel – a szerk.). Tehát a következő találkozó, én úgy emlékszem, hogy közben én nem találkoztam vele, de most őszintén szólva…

  1. A.: Tehát amikor már miniszterelnök-jelölt volt?

M-Z. P.: De már miniszterelnök-jelöltként találkoztam, és ő, szerintem ő vetette föl, emlékeim szerint legalábbis nyilván logikusan ő vetette föl azt, hogy tudna támogatásokat hozni az Egyesült Államokból”.

Majd az első kísérletét követően Hont még egyszer tisztázni akarja az átláthatóság szobrának modellt álló Márki-Zay Péterrel, hogy akkor pontosan mégis mikor találkozott Korányival:

H. A.: Na de, ez ebben az évben, az év elején történik még ez a találkozó Korányi Dáviddal meg a beszélgetés…

M-Z. P.: Biztos, hogy a választás előtt történik…

H.A.: Az a választás előtt, én ezt értem, de hogy körülbelül…

M-Z. P.: Azért nem tudom, fogalmam sincs”.

Fontos rögzíteni, hogy az Átlátszó újságírója végig a személyes találkozóra kérdez rá. Márki-Zay Péter pedig egyszer sem cáfolja vagy igazítja ki, hogy az előválasztási győzelmét követően személyesen nem is érintkezett Korányival, hanem mondjuk csak telefonon egyeztettek volna. Csupán annyit állít, hogy fogalma sincsen, a 2021. október 17-i előválasztási győzelmét követően – de még 2022. április 3-át megelőzően – mikor találkoztak egymással.

Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester (forrás: MTVA/hirado.hu)

Kapcsolódó tartalom

Ez viszont azért különös, mert ha hihetünk Korányi szupermodell feleségének, hogy 2021 szeptemberét követően nem jártak Magyarországon, akkor a személyes megbeszélésnek külföldön kellett létrejönnie.

A Magyar Nemzet megszerezte Korányi Dávid külföldi utazásainak listáját, amelyből kiderül, hogy 2022. február 18. és 20. között jelen volt a Münchenben megrendezett Security Conference elnevezésű biztonságpolitikai fórumon. Márki-Zay Péter pedig 2022. február 21-én posztolta, hogy Németországba látogat, a megemlített két városból az egyik pedig éppen München, ahol egy nappal korábban bizonyíthatóan Korányi is tartózkodott. Ráadásul a páros müncheni túrája után szinte azonnal, február 24-én meg is érkezett az első amerikai utalás az ellenzékhez.

Kapcsolódó tartalom

Konkrét bizonyíték hiányában azt persze a Drót.info sem állítja, hogy Márki-Zay Péter a németországi útját arra használta volna fel, hogy nem nyilvános keretek között Korányi Dáviddal egyeztessen. Az időpontok gyanús közelsége önmagában ugyanis ezt még nem bizonyítja.

Ugyanakkor az már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay a londoni útját arra használta fel, hogy a hivatalos program mellett titokban találkozzon Bajnai Gordonnal. Aki szintén kulcsszereplője a guruló dollárok botrányának, hiszen a Bajnaihoz köthető DatAdat-cégcsoporthoz – Márki-Zay mozgalmán keresztül – 1,4 milliárd forintnyi „mikroadomány” került. Az tehát már igenis bizonyítható, hogy Márki-Zay legalább egy külföldi útját titkos egyeztetésre használta.

Kapcsolódó tartalom

Jelen pillanatban a helyzet úgy áll, hogy egy Poirot-novella harmadik oldalánál tartva tisztábban látjuk a gyilkos kilétét, mint Márki-Zay „legátláthatóbb” kampányának egyik legfontosabb részletét. Azt, hogy mikor és hol is találkozott a dollárbaloldal „pénztárnokával”, Korányi Dáviddal?

Ajánljuk még