Legfrissebb

Lövöldözés tört ki a Kansas Cityben rendezett Super Bowl-ünnepen, többen megsérültek

Nyitrai Zsolt: A bélyeggyűjtőkre is kiemelt figyelmet fordít a kormány a kultúrpolitikában

A bélyeggyűjtők és az őket tömörítő szervezetek komoly szerepet játszanak nemzeti történelmünk, kultúránk megőrzésében, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít rájuk is kultúrpolitikájában – közölte pénteken az MTI-vel Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, aki a héten a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABÉOSZ) helyzetéről, jövőjéről tárgyalt a szervezet vezetőivel.

Közleménye szerint Magyarországon csaknem harmincezerre tehető a bélyeggyűjtők száma, akiknek legjelentősebb civil szervezete a MABÉOSZ.

A miniszterelnöki biztos kiemelte: eddig a legjelentősebb közösen elért eredmény a területen, hogy 51 év után sikerült megvalósítani a tavaly 44 ország részvételével megrendezett, HUNFILEX 2022 elnevezésű bélyeg-világkiállítást a kormány kiemelt támogatásával.

A szerdai egyeztetésen részt vett Polgár László, a szövetség elnöke, Tisoczki Hajnalka ügyvezető igazgató és Erőss Tamás, a felügyelő bizottság elnöke is. A közlemény szerint a szervezet elnöke elmondta, hogy több olyan pont van, amelyekben a jövőben is együtt kívánnak működni a Miniszterelnöki Kabinetirodával. Ezek közül kiemelten fontos a MABÉOSZ számára, hogy legyenek, akik tovább viszik a bélyegek gyűjtése iránti szenvedélyt. Mindenképpen szükséges, hogy bemutathassák minél több platformon a fiatalok számára ennek szépségét, és vonzóvá tegyék számukra ezt a szabadidős, értékőrző tevékenységet, ezzel is elősegítve a szervezet taglétszámának gyarapodását.

A tárgyaló felek közös rendezvényekkel is segítik a célok elérését, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója évében például a költővel kapcsolatos tematikájú bélyegek kiállítását tervezik. Közös törekvés továbbá, hogy a Magyar Postával régóta fennálló jó és eredményes kapcsolatot még tovább erősítsék – olvasható a közleményben.

A MABÉOSZ delegációja és a miniszterelnöki biztos megállapodott abban, hogy a korábban kialakított partneri kapcsolatot ápolni és lehetőség szerint még tovább fejleszteni kell, ezért a közeli jövőben együttműködési megállapodást kötnek, amelyben rögzítik a közös célokat.

Ajánljuk még