Rendkívüli

Iskolatársa lőtt le egy 18 éves diáklányt egy gimnáziumban

Megjelent Marguerite A. Peeters Kulturális kihalás című könyve az Alapjogokért Központ gondozásában

Sajtótájékoztató keretében mutatta be csütörtökön az Alapjogokért Központ Marguerite A. Peeters: Kulturális kihalás című könyvét.

A könyvről Párkányi Eszter, a központ elemzője és Kovács István stratégiai igazgató tartott előadást. Az igazgató köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Genderőrület után itt a második könyv Marguerite A. Peeterstől, amely csütörtöktől elérhető a könyvesboltokban. Az 1967-ben született Peeters belga újságíró, művészettörténész és teológus.

Kovács beszédében kiemelte, hogy a könyv központi témája a kereszténység leépítésének globális folyamata, és hogy ezek a jelenségek és folyamatok mennyire tudatosak bizonyos nemzetközi szervezeteken keresztül.

Párkányi Eszter szerint, az egyre gyorsuló globalizmus és a progresszív kulturális forradalom már a fejlődő országokat veszélyezteti.

Az elemző hangsúlyozta, hogy ez a marxizmussal kezdődő forradalom az egyház és a nyugati civilizáció lerombolását vette célba, és az elmúlt száz évben ez a forradalom egyre hatékonyabban terjed a világban.

A baloldal célja a társadalom atomizálása. A férfiakat a nők ellen, a fiatalokat az idősek ellen fordítja – mondta Párkányi Eszter. Az elemző szerint a devianciák normálissá tétele a baloldal igazi szándéka, a multikulturalizmus, a tömeges bevándorlás, a genderizmus ennek a szándéknak az eszköze.

Az írónő, Marguerite A. Peeters megköszönte az Alapjogokért Központnak, hogy könyve megjelenhetett Magyarországon. Szerinte Magyarország az egyik olyan szimbóluma a világnak, ahol még küzdenek a globalizmus ellen. Peeters szerint a magyar társadalom ellenállt az LMBTQ-mozgalom nyomásának, az egyház szekularizációjának, a posztmodernitásnak.

Az írónő hangsúlyozta, hogy

a hidegháború alatt és után a globalisták és marxisták leginkább a női, illetve emberi jogokat, a népesedéssel és környezetszennyezéssel kapcsolatos problémákat állították a figyelem középpontjába, így tematizálva a közbeszédet.

„Az ENSZ-ben a hetvenes évektől lettek egyre erőteljesebbek az abortusszal, mássággal kapcsolatos hangok, amelyek egyre inkább megjelentek a politikában is. A progresszív, nemzetközi erők partneri együttműködést kezdtek kialakítani a szórakoztatóiparral, az oktatás szereplőivel, különböző »think tank« intézetekkel, hogy a közbeszédet egyre inkább tematizálni tudják. Az NGO-k is ezt a célt szolgálták” – állította.

Az írónő szerint a globális, kormányzásra készülő erők három szakaszon keresztül kezdték el befolyásolni a világot és magukhoz ragadni a hatalmat. A könyv ezekről a több évtizedet átfogó próbálkozásokról szól, amelynek célja szerinte az egyház, a társadalom, a család szétrombolása.

Kiemelt képen: Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

Ajánljuk még