Aktuális

Külügyminiszter: Kiszabadult a fogságból Katolikus Karitásznak dolgozó, elrabolt orvosnő

Meghirdette Start ösztöndíjprogramját az SZTE

Újra meghirdette Start ösztöndíjprogramját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Junior Akadémia; azok a tehetséges diákok kaphatnak támogatást, akik első helyen jelölik meg a felsőoktatási intézményt, és oda felvételt is nyernek – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Az SZTE Junior Akadémia tehetséggondozó programjának egyik legfontosabb eleme a 2018-ban elindított Start ösztöndíj, amely évről-évre bővül, 2021-ben mintegy hatszáz, tavaly már 745 hallgató nyert támogatást.

Az ösztöndíjprogram közvetlen kedvezményezettjei azok a diákok, akik első helyen jelentkeznek az SZTE valamely képzésére, és oda felvételt nyernek, tanulmányaikat pedig 2023 szeptemberében kezdik meg. Az odaítélt ösztöndíjat – az SZTE-re történt beiratkozás után – az egyetem egy összegben folyósítja, a támogatás személyenként legalább 50 ezer, legfeljebb 150 ezer forint. A 2023/2024-es tanévben az elbíráláskor az agrár-, mérnöki és természettudományokra épülő szakokra felvételizőket – a munkaerőpiaci elvárásokkal összhangban – kiemelten kezelik.

Azok, akik elnyerik az ösztöndíjat nemcsak egyszeri pénzjuttatást, hanem az egyetemi beilleszkedést segítő mentori támogatást is kapnak, és részt vehetnek a szakmai fejlődésüket segítő speciális kurzusokon. Az ösztöndíjasok az SZTE Junior Akadémia kedvezményrendszerét is igénybe vehetik: ingyenesen használhatják a Tehetség könyvtárat, és Tehetség hálózati tagságot is nyernek.

Az ösztöndíj odaítélésénél figyelembe veszik a tanulmányi átlagot, az érettségi eredményt, a nyelvismeretet, valamint a szakmai versenyeken nyújtott teljesítményt. Az SZTE Start ösztöndíjra pályázni kizárólag elektronikusan lehet a Modulo felületen keresztül szeptember 11-ig. A pályázatokról október elején döntenek – áll a közleményben.

Ajánljuk még