Időjárás

Egy ideig a napsütésé lesz a főszerep, aztán jön a drámai fordulat – térképen mutatjuk, mi várható

Már bejegyzése előtt százmilliókat utalt az ellenzéknek az amerikai Action for Democracy

A Nemzeti Információs Központ (NIK) legfrissebb tájékoztatója szerint a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy már a New York állambeli bejegyzése előtt százmilliókat utalt a magyarországi baloldalnak. A jelentés kitért arra is, hogy Korányi a szervezetet már eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozta létre a választás befolyásolására.

Nemcsak a Korányi Dávidhoz kötődő szervezettől, az Action for Democracytól (AD) érkezett pénz a magyar baloldalhoz, hanem egy eddig ismeretlen svájci alapítványtól is hatalmas összeg áramlott az ellenzékhez.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kik állnak a svájci szervezet mögött, az viszont tény, hogy 887 millió forinttal erősítették a DK-közeli lejáratóportál, az Ezalényeg.hu kiadóját, az Oraculum 2020 Kft.-t.

Kapcsolódó tartalom

Fény derült arra is, hogy az AD-tól is 160 millió forinttal több érkezett, mint az eddig feltételezett összeg, vagyis a korábbi hárommilliárd forint helyett összesen négymilliárd kötött ki a baloldalnál – írja a Magyar Nemzet.  Ahogyan arról már többször beszámoltunk, ezeknek az összegeknek a jelentős része – mintegy kétmilliárd forint – az említett Oraculum Kft.-nél landolt. A pénzek csatornázásában központi szerepet játszott a Márki-Zay Péter volt kormányfő-jelölt által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom.

A szervezeten hozzávetőlegesen 1,8 milliárd forint folyt át. A guruló dollárokból hatalmas szeletet hasított ki a Bajnai Gordon volt kormányfő és Ficsor Ádám egykori titokminiszter nevével fémjelzett és a baloldal kampányát lebonyolító DatAdat-csoport is.

Kapcsolódó tartalom

A nemzetbiztonsági bizottság honlapján szerdán nyilvánosságra hozott beszámolóból egyértelműen kiderült az is, hogy az AD már a 2022. március 9-i, New York állambeli bejegyzése előtt több százmillió forinttal segítette a magyar ellenzéket. A regisztrációt egyébként az Elias Law Group nevű ügyvédi iroda intézte, amely több szállal kötődik az amerikai Demokrata Párthoz. A jelentés kitért arra is, hogy Korányi a szervezetet már eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozta létre a választás befolyásolására.

Az Amerikából érkezett pénzekkel kapcsolatos kampánytámogatási botrány kirobbanását követően az AD teljesen új külsőt adott az internetes oldalának. A Korányi Dávid által vezetett szervezet valamiért úgy gondolta, jobb, ha a korábbi felületet megváltoztatják.

A Megafon internetes kutakodásának köszönhetően azonban megtalálta az AD még éles adománygyűjtő felületét. Ezt az informatikusok körében jól ismert Internet Archive, egy úgynevezett digitális levéltár segítségével tették meg. A vizsgálódás során az oknyomozó újságírók is azt a következtetést vonták le, hogy szó sem lehetett mikroadományokról, hiszen a támogatók számát mutató rubrika tizenegyet mutatott. Emlékezetes, Korányi korábban támogatók ezreiről írt a szervezete kapcsán, Márki-Zay Péter pedig adományozók tízezreiről beszélt.

A volt kormányfőjelölt azt is számos alkalommal elmondta, hogy csak magyar útlevélszámmal, vagyis állampolgársággal lehetett felajánlásokat tenni, az internetes felületen viszont ennek nyoma sincs, ilyen adat megadására egyáltalán nem volt szükség.

A felület március 24-ei mentéséből – a választás április 3-án volt – kiderült, hogy a szervezet gőzerővel készült a magyar országgyűlési választásokra, és az Amerikából jól ismert kifejezéssel a battleground state-ként, vagyis csatatérállamként jellemezték Magyarországot. A honlap adománygyűjtő felületére kattintva pedig ezt kiegészítve a következőket lehet olvasni: „A legkritikusabb választás előtt állunk, amit a világ valaha látott. A demokrácia sorsa ezen a választáson és az Orbán-féle diktátorok megállításán múlik. Ezért harcol az Action for Democracy.” Ezt követően pedig feltették a kérdést, „Adakozol erre a célra?

Az tehát nem is kérdés, hogy a Korányi Dávid vezette szervezet a választások befolyásolására készült, az Orbán-kormány megbuktatását tűzte ki céljául. Tény továbbá, hogy a külföldi befolyásolás sértette hazánk szuverenitását. Azt ugyanakkor az illetékes hatóságok fogják eldönteni, hogy ez a beavatkozás a hatályos hazai törvények megsértését is jelenti-e.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt képen Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési frakcióvezetője, Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke és Lukácsi Katalin Mária, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke az ellenzéki összefogás hat pártjának vezetői látható. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még