Lánczi Tamás azzal indította a beszélgetést, hogy sokáig úgy tűnt, mintha a háború egy kevésbé látványos időszakába ért volna, most viszont felgyorsultak az események, a felek mozgósítanak, a Nyugat pedig nehézfegyvereket küld.
Stier Gábor szerint az elmúlt hetekben a vihar előtti csend állapotát láttuk. Várható volt, hogy a fagyok beálltával valamelyik fél offenzívát indít. Az ukránok esetében Zaporizzsja és Harkiv lehetett volna a célpont, azonban Zaporizzsjánál az oroszok előretörtek, átvették a kezdeményezést, míg az ukrán sereg ide-oda rohangál. Közölte: kevés az ember, és még az orosz offenzíva meg sem indult, lehet nem is fog,
de a nyomás fokozódik orosz részről, a felőrlés taktikáját alkalmazzák.
Bendarzsevszkij Anton arról beszélt, nem tudni, hogy az oroszok más térségekben is terveznek-e támadást, vagy továbbra is a Donbasz térségére koncentrálnak. Ez az egyetlen hivatalosan is elismert „felszabadítandó” terület az orosz vezetés részéről. A Donbasz jelentősége szimbolikus, hiszen a konfliktus a Krím mellett ebben a térségben indult, itt ásta be magát a két fél. Orosz részről az elmúlt nyolc év kiteljesedése zajlik a Donbasz elfoglalásának próbájával.
Horváth József úgy vélekedett, hogy az ukránok az elmúlt hónapokban csak szavakban foglalták el a területeket, míg az oroszok viszik a frontra a besorozott katonákat és egyre modernebb fegyvereiket. Jól látható, hogy miközben az oroszok a Donbaszra koncentrálnak, addig az USA sem marad tétlen, hiszen Romániába vezényelt csapatokat. Igyekeznek felderíteni, hogy az orosz légierő mikor indul meg.
Lánczi Tamás rámutatott, hogy a felek a másik óriási veszteségeiről számolnak be, de mi lehet a valóság?
Bendarzsevszkij Anton szerint az ukránok által hangoztatott számok túlzók, körülbelül hasonló veszteségek lehetnek mindkét oldalon. Időszakosan változik, hogy ki veszít éppen több katonát, de összességében paritásban vannak a felek.
Stier Gábor úgy látja, hogy az ukrán veszteségek az orosz dupláját teszik ki, ezzel utalt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke rövid úton eltávolított videójára, melyben az ukrán veszteségekről elszólta magát.
Kapcsolódó tartalom
Az oroszok élőereje hatalmas, de nem akarják az egészet bevetni, ez látszik, míg az ukránoknál emberhiány van. Az anyagháborúban Ukrajna a Nyugat hathatós támogatásával lehet, hogy jól áll, de az orosz hadiipar is csúcsra van járatva.
Horváth József arra emlékeztetett, hogy Von der Leyen előtt
a Pentagon is ukrán veszteségekről számolt be, ugyanakkor az orosz veszteségeket sem érdemes alábecsülni.
Lánczi Tamás felidézte a kárpátaljai kényszersorozásokat, bár ez a tevékenység az egész országban zajlik. Arról kérdezte vendégeit, hogy mennyire lehet igaz, hogy kifejezetten magyarokat akarnak a frontra küldeni.
Stier Gábor feltételezi, hogy a jelenlegi ukrán vezetésnek az nincs ellenére, hogy magyarokat küldjön a frontra, de egyébként is súlyos emberhiánnyal küzd Ukrajna.
Horváth József arra mutatott rá, hogy már a Római Birodalom is a provinciák népét használta elsődlegesen, és Ukrajnában is viszik a magyarokat katonának, a helyzet valóban annyira súlyos, hogy mindenkit szinte lasszóval próbálnak megfogni, de ezzel legfeljebb többen lesznek, nem pedig erősebbek.