Aktuális

Megúszta a börtönt a műtétekért hálapénzt követelő román főorvos

Kínos helyzetbe került Karácsony Gergely – a metróállomás átadásánál hárította a dollárbaloldalt érintő kérdéseket

| Szerző: hirado.hu
Karácsony Gergely is részt vett a Deák téri metróaluljáró átadásán, azonban amikor az amerikai kampánytámogatásról akarták kérdezni, a főpolgármester elmenekült, illetve megpróbált kibújni a kérdések megválaszolása alól. Mint fogalmazott: „egy olyan ügyről beszélgetünk, amelyben én viszonylag kevéssé érzem magam kompetensnek, és ráadásul elég régen is volt. Örüljünk annak, hogy jár újra a metró a Deák téren.”

A magyar politikai viszonyokról is nyilatkozott Karácsony Gergely a budapesti Deák téri metróaluljáró átadásán, azonban amikor az amerikai kampánytámogatásról akarta kérdezni a Telex újságírója, a főpolgármester azt mondta: „sajnos megjött az orosz troli! Nem amerikai, orosz!”, aztán elindult az éppen az állomásra befutó szerelvény irányába.

A Telex által készített videóban – amelynek egy részletét az Origo hírportál is közölte –, Karácsony Gergelyt azzal szembesítették, hogy

korábban azt mondta a Lehel téren, hogy a baloldal kampányában nincsen külföldi pénz, amelyre a főpolgármester azzal reagált, hogy nem emlékszik erre az interjúra. Majd megjegyezte, hogy ezt egyébként törvények szabályozzák, és ők azok szerint jártak el, viszont ő maga nem nagyon vett részt tevékenyen ebben a kampányban.

A főpolgármester ezt követően pedig azzal védekezett az újságírói kérdések ellen, hogy kicsit szürreálisnak érzi, hogy átadják Magyarország egyik legnagyobb beruházását, és „egy olyan ügyről beszélgetünk, amelyben én viszonylag kevéssé érzem magam kompetensnek, és ráadásul elég régen is volt. Örüljünk annak, hogy jár újra a metró a Deák téren. Köszönöm szépen!”

A Magyar Nemzet továbbá megjegyezte: Márki-Zay Péter korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy interjúban arról beszélt, hogy a baloldali kampány egy részét az Egyesült Államokból finanszírozták, és hogy hogyan lett Karácsony Gergely helyett Márki-Zay Péter a miniszterelnök-jelölt. Továbbá a Hirado.hu is beszámolt arról, hogy Márki-Zay Péter szerint Karácsony Gergely is tudhatott a dollárbaloldalhoz érkező amerikai pénzekről.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még