Az Aggteleki cseppkőbarlang egy részét is elárasztotta a víz: a látogatóknak kijelölt sétány mellett a hangversenyteremben is térdig ért. A fenntartók azonnal bezárták a barlangot, de elismerték, hogy a rengeteg víz jót tesz a cseppköveknek.
„Ez a barlangnak nagyon jót tesz, kicsit visszahozza az életet, hiszen a víz koptató hatása, oldó hatása érvényesül, életre kelnek a kiszáradt cseppkövek” – mondta Bacsó Zsolt, az Aggteleki Nemzeti Park közönségszolgálati csoportvezetője.
A barlangot elárasztó víz Jósvafőnél elő is tört a föld alól. A környéken utcák váltak járhatatlanná a rengeteg víz miatt.
Kapcsolódó tartalom
A Sajó is kilépett a medréből, ezért a közútkezelő kénytelen volt lezárni az utat Putnok és Sajóvelezd között. De egy kilométeres szakaszon a 26-os főutat is lezárták Sajókaza irányába.
Balassagyarmatnál a főgyűjtőcsatornából szivattyúzták a vizet. Az Ipoly elöntötte a közeli zöld területeket, és a folyó mindkét oldalán veszélyezteti az utakat.
A település polgármestere azt mondta: az Ipoly felső folyásánál még most is 10-10 centit emelkedik a vízszint óránként.
„Az Ipoly folyó kilép a medréből, és olyan magas szintre emelkedik, hogy az eléri a csapadékvizet. Azért, hogy a városba ne folyjon vissza az Ipolynak a vize, és a csapadékvíz el tudjon folyni, árvízvédelmi intézkedéseket kell hozni, le kell zárni a főcsatornának a zsilipjét” – mondta Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere.
Kapcsolódó tartalom
Észak-Magyarországon továbbra is több területen van érvényben árvízvédelmi készültség. A Sajó és a Tarna egyes szakaszain a legerősebb, harmadfokú készültség érvényes, ami azt jelenti, hogy kétóránként figyelik a kritikus folyószakaszokat. A Takta és a Zagyva szakaszain másodfokú, a Bodrog és az Ipoly egyes részein elsőfokú riasztás van.
A készültség ellenére az előrejelzések biztatók: a hétvégén tovább hűl az idő, az ország déli részén több helyen is havazásra kell majd számítani, nagyobb mennyiségű eső pedig nem várható.
Kiemelt kép: Drónnal készített képen az áradó Sajó folyó Sajóivánka és Sajókaza között 2023. január 20-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)