Az igazságszolgáltatás előbb vagy utóbb mindenkit utolér. Huszonnégy évvel a véres maffialeszámolás után áttörést ért el az együttműködő magyar és szlovák rendőrség a dunaszerdahelyi mészárlás ügyében is. Senki ne gondolja, hogy egy bizonyítottság hiányában lezárt ügyet nem lehet újból elővenni. A nyomozó hatóságok még a több mint húszéves aktákat is leporolják – fogalmazott pénteken azon a nemzetközi sajtótájékoztatón Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány, amelyet közösen tartott a Szlovák Köztársaság Rendőrsége és a Magyar Rendőrség a 90-es évek leszámolásos ügyeinek felderítése kapcsán. Az ügyek részleteiről Jeney Áron rendőr ezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) igazgatója és Lubomír Danko ezredes, a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatója számolt be.
Felgöngyölítették a „döglött ügyeket”
A szlovák rendőrséggel együttműködő egység számos „döglött ügyet” vett elő és kezdett el felgöngyölíteni a 2010-es években. Ilyen volt az ismert médiavállalkozó meggyilkolása. Az üzletembert 1998. február 11-én ölték meg, de előkerült az Aranykéz utcai robbantás aktája is, igaz két évtizednek el kellett telnie, de az elkövetők felelősségre vonása megtörtént.

Mivel az elkövetők nemzetközi alvilági bűnszervezetekhez voltak köthetők, és számos szál Szlovákiába vezetett, a magyar rendőrök ezen ügyekben is összefogtak szlovák kollégáikkal.
A két ország nyomozó hatóságainak folyamatos és fesztelen kapcsolata szoros együttműködést hozott a KR NNI és a NAKA között is.
Megölette riválisait a magyar és a szlovák maffiavezér
Két alvilági leszámolás történt: 1999. február 2-án egy budapesti, XV. kerületi kisvendéglőben lelőtték az alvilági körökben jól ismert D. Györgyöt és a bolgár M. Dimitrovot. Míg 1999. március 25-én Dunaszerdahelyen, a Fontana bárban tíz ember életét követelő maffiagyilkosság történt. Kiderült, a két ügy összekapcsolódik. Egy magyar és egy szlovák maffiavezér megállapodott abban, hogy megöletik egymás riválisait. U. Alex (korábbi nevén D. Alex, alias Turek) megkérte a felvidéki maffia vezérét, S. Lajost, hogy ölesse meg korábbi bűntársát, D. Györgyöt, akivel megromlott a kapcsolata. Míg a gyilkosságért cserébe S. Lajos azt kérte Turektől, hogy végezze ki riválisait, a Pápay-klánt. A KR NNI és tárta fel a leszámolások részleteit, és gyűjtötte össze a bizonyítékokat az ügyek vádképességéhez.
Géppisztolyos leszámolás a pesti vendéglőben
A budapesti, XV. kerületi étteremben 1999. február 2-án húsz lövés történt. A vendéglő hátsó bokszában hárman ültek. D. György a feleségével, illetve a bolgár M. Dimitrovval. A fejre leadott lövések következtében a két férfi azonnal meghalt. Az elkövető a feleséget életben hagyta. A leszámolás után a tettes sietve távozott a vendéglőből, és társával együtt elhajtott a helyszínről.
Kapcsolódó tartalom
A KR NNI életvédelmi nyomozóinak sikerült felderítenie a bűncselekményt. S. Lajos két emberének adott utasítást a gyilkosságra: Sz. Árpádnak és B. Karolnak. Utóbbi adta le a halálos lövéseket egy Scorpion géppisztolyból, míg társa, biztosította kintről a helyszínt.
Két elkövető időközben elhunyt, így az ő felelősségre vonásuk nem történt meg. A gyilkosság megrendelőjét, Tureket, azaz U. Alexet és a lövéseket leadó B. Karolt viszont sikerült elfogni.
A nyomozók a két férfit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Most letartóztatásban vannak. A Fővárosi Főügyészség 2022 decemberében vádat emelt az ügyben.

Gránátokat tároltak egy III. kerületi pincében
A KR NNI nyomozói megtalálták Budapesten azt a raktárat, ahol a szlovák bűnszervezet tartotta a fegyvereit. Egy III. kerületi ingatlan pincéje szolgált a különböző pisztolyok, kézigránátok és lőszerek tárolására. A nyomozók itt 8 különböző típusú fegyvert találtak, köztük géppisztolyokat, pisztolyokat, de még revolvert is. Mindegyik működőképes volt, és alkalmas lett volna emberélet kioltására. A raktárban volt még 11 működőképes kézigránát is. A helyszínen a rendőrök találtak még 455 különböző kaliberű töltényt is. A budapesti ház tulajdonosa ellen robbanóanyaggal vagy robbantószerrel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt indult büntetőeljárás.
A kiemelt kép forrása: Police.hu